Üzleti tippek

Az MTV-kuratórium három tagját tisztáznák

admin
admin

2009. 04. 16. 11:19

Az Országgyűlés elnökétől kéri a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke annak tisztázását, hogy mi a státusza a paritásos alapon felállított testületben az MDF által delegált egy és az SZDSZ javaslatára bekerült két tagnak.

A testület szerdai, éjszakába nyúló ülésén született döntés erről – mondták el név nélkül nyilatkozó tagok, megjegyezve: az előbbi esetben hetek óta fel-felmerült a kérdés, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának megszűnése után Csernus János az ellenzékhez számítandó-e, vagy valamiféle „harmadik oldalhoz” sorolandó. Utóbbi esetben pedig mikor delegálhat újabb tagot az ellenzék.

A második ügyet annak kapcsán vetették fel, hogy noha a Kozák Mártont és Rajk Lászlót a testületbe delegáló Szabad Demokraták Szövetsége egy esztendeje kilépett a koalícióból, országgyűlési képviselői megszavazták a kormányprogramot, így – érveltek ellenzéki tagok – nem az ő oldalukhoz sorolandó a két kurátor.

A 14 kuratóriumi elnökségi tag közül hetet az MSZP, hármat a Fidesz, kettőt az SZDSZ, egyet-egyet a KDNP és az MDF javaslatára választottak a testületbe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.