Üzleti tippek

Felmondás után

admin

2009. 04. 07. 17:46

A leépítés egyben lehetőség az újrakezdésre. A tengerentúli tapasztalatok azt mutatják, hogy tartós sikereket érhetnek el önállóan azok, akik már kellő szakmai tapasztalatot szereztek korábbi munkahelyükön.

A CNN hírtelevízió egy, a válsággal foglalkozó műsorában közzétette egy felmérés eredményeit, amelyet az amerikai kisvállalkozások körében végzett egy helyi szakmai szövetség. A kijózanító konklúziók sorából viszont érdemes kiemelni azt, amely a pesszimizmus ellenére rávilágít a kisvállalkozá-sok válságban betöltött kulcsszerepére. A megkérdezettek közül sokan panaszkodtak az újrakezdéshez szükséges indulótőke-követelmények emelkedésére, hiszen állítják, a válság előtt a befektetett alaptőke kétszeresének megfelelő pufferállományra volt szükség a túléléshez, most viszont ez az összeg az alaptőke négyszeresére emelkedett. Mindez vélhetően a folyamatosan csökkenő keresletre, az ezzel együtt járó magasabb marketingköltségekre és a romló fizetési morálra vezethető vissza. Érdemes azonban elidőzni annál a rugalmas, amerikai vállalkozói mentalitást tükröző gondolatnál, hogy kedvezőtlen piaci körülmények esetén milyen lehetőségeket biztosíthat egy új kisvállalkozás az újrakezdéshez.

Fehér gallérral könnyebb?

A kisvállalkozások egyik legnagyobb előnye a nagy létszámokkal dolgozó cégekhez képest a rugalmasabb alkalmazkodóképességben rejlik. Ez fokozottan igaz válság idején, amikor a nagyvállalatok sorra csoportos létszámcsökkentéseket jelentenek be, hiszen ezen vállalkozások dekonjunktúra idején csak lassan térnek magukhoz, időbe telik számukra, amíg újra foglalkozásbővítő döntéseket hoznak. A kis „garázscégeknek” azonban megvan az a képességük, hogy felszívják az átmenetileg feleslegessé vált munkaerőt, és a megfelelő piacon a megfelelő személyekkel, viszonylag kis befektetéssel látványos eredményeket érjenek el. Az a munkavállaló, aki addig szorgalmas hangyaként dolgozott egy társaság sikeréért, a leépítést követően potenciálisan saját – és idővel mások – főnökévé léphet elő, feltéve, ha képes túltenni magát az esemény okozta első traumán.

Az Egyesült Államokban ezzel kapcsolatban már megvannak az első pozitív tapasztalatok, amelyeket hasznos lehet megszívlelni. A kisvállalkozásokat célzó Entrepreneur®.com honlapján Dennis Romero értekezik arról, hogy a különféle munkahelyekről leépített munkavállalók milyen sikereket könyvelhetnek el új kisvállalkozásuk élén. A tapasztalatok alapján a fehérgalléros munkakörökből – tanácsadó, újságíró, könyvelő, termékmenedzser, asszisztens – érkező új vállalkozók jobb eséllyel futhatnak be, mert itt az átlagosnál kisebbek az indulási költségek, így jelentős árelőnnyel tudnak dolgozni egy nagyobb céghez képest. A kékgalléros munkakörökből – különösen az autógyáraktól – távozó alkalmazottak esélyei viszont jóval rosszabbak, de átmeneti megoldásként ők is elgondolkodhatnak azon, hogy egy időre alapvető szolgáltatások nyújtására, például kertgondozásra, autómosásra, takarításra rendezkednek be.

Az újrakezdés ugyanis minden területen sikerrel kecsegtet, ha betartunk egy-két alapszabályt. Az Entrepreneur®.com szerint a legfontosabb öt tanács a következő:

  1. Maradjunk a kaptafánál, mert így nagyobb esélyünk van a sikerre!
  2. A szakmánkon belül azonban szakosodjunk egy olyan speciális területre, amelyhez „mindenkinél” jobban értünk!
  3. Fordítsunk energiát a marketingre: fontos a profi kapcsolatépítés, a jól megtervezett honlap és a mutatós névjegykártya!
  4. Ha otthonról végezzük munkánkat, akkor is ütemezzük és tartsuk be a munkaidőt!
  5. Költségeinket pontosan tervezzük meg előre, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket!

Filléres profik

Ezek a jó tanácsok itthon is megszívlelendők, hiszen a kisvállalkozások Magyarországon is a gazdaság gerincét adják: a társas vállalkozások lassacskán 600 ezresre bővülő táborának 93 százaléka 50 főnél kevesebb emberrel dolgozik, s akkor még nem beszéltünk az egyéni vállalkozókról, akiknek létszáma tavaly novemberben lépte át a bűvös egymilliót. Nyugodtan megelőlegezhetjük, hogy a kisvállalkozások létszámának növekvő tendenciája tovább folytatódik a válság hazai kiteljesedésével, s ebben nagy szerepe lehet majd annak is, hogy a nagyobb cégektől elbocsátott dolgozók úgy döntenek, egy kisvállalkozás keretén belül próbálnak meg dolgozni.

Számukra előnyt jelenthet, hogy a jelenlegi dekonjunktúra rendkívül árérzékennyé teszi a potenciális vásárlókat, ami az alacsony fix költségekkel, otthoni számítógépről, saját eszközökkel, hitel nélkül vagy csekély kölcsöntőkével működő kisvállalkozók esélyeit fogja növelni. A legnagyobb fejfájást azonban itthon is az okozza, hogy ezek a lehetőségekkel rendelkező kiscégek hogyan tegyék magukat ismertté. A fent említett alapvető marketingeszközök (névjegykártya, honlap, networking) csak a szükséges feltételeket teremtik meg, de a sikerhez időnként profi segítségre is szükség lehet.

A válság azonban itt is a kicsik segítségére siethet, hiszen sajnos/szerencsére profikból is egyre több kerül az utcára, s így a korábban elérhetetlen áron kínált szakértelem költsége ezzel tűrhető szintre mérséklődik. Egy nagy cégtől elbocsátott könyvelő, egy leépített bankár vagy szakember a saját maga által vezetett vállalkozás keretein belül olcsóbban tudja nyújtani szolgáltatásait, s így „a zsák könnyedén megtalálhatja a foltját”.

Webre fel!

Még nincs tudomásom olyan magyar fórumról, amely a kisvállalkozásokban újrakezdő szakemberek egymásra találását segítené. A www.linkedin.com honlapon ugyan bárki keresgélhet a különböző szakmák között, de itthon ez egyelőre még jellemzően ismerkedési, kapcsolattartási célokat szolgál. A tengerentúlon ezen a téren is előttünk járnak. Megjelentek az első olyan tanácsadók és internetes honlapok, közösségek, ahol – mint egy webáruházban – szemezgetni lehet a különféle szakmákban képzett, potenciális partnerek között. A www.score.org honlapja mögött például egy olyan nonprofit szervezet áll, amely üzleti tervezéssel, költségtervezéssel, ingyenes személyes tanácsadással és a lehetséges partnerek felkutatásával könnyíti meg az újrakezdést a leendő kisvállalkozók számára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Robin Williams during "One Hour Photo" Press Conference with Robin Williams and Michael Vartan at Park Hyatt Hotel in Century City, California, United States. (Photo by Vera Anderson/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.