Üzleti tippek

A Budapest Airportnál lesz béremelés

Három plusz két százalékkal emeli a béreket - feltételekkel - a ferihegyi reptér üzemeltetője az idén. Mivel a szakszervezetekkel megállapodás nem született, ezért a Budapest Airport egyoldalúan döntött a bérfejlesztésről.

Szollár Domokos, a BA szóvivője ismertette: a BA március 1-jéig visszamenőlegesen, azonnali hatállyal 3 százalékkal emeli a béreket, addig amíg semmilyen, a repülőtér működését, illetve üzleti eredményét súlyosan érintő rendkívüli külső, „vagy belső esemény” nem történik 2009-ben. Ellenkező esetben a BA fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja a bérfejlesztést.

Decemberben újabb, 2 százalékos béremelésnek megfelelő bónuszt fizet a BA, amennyiben a ferihegyi repülőtér 2009-es utasforgalma meghaladja a 8,7 milliót, ez 3 százalékkal, 250 ezerrel több a tavalyi forgalomnál. Az emelés mértéke messze meghaladja a ferihegyi repülőtér más társaságainál esedékes mértéket – hangsúlyozta a szóvivő, példaként említve, hogy a Celebinél nem lesz béremelés, és a Malévnál sincsenek erre utaló jelek. Szollár Domokos hozzátette: a béremelés mértéke összhangban van az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 3-5 százalékos ajánlásával is.

A szóvivő annak ellenére bízik a bővülésben, különösen a nyári időszakban, hogy az utasszám az idén az első két hónapban 14 százalékkal csökkent. „A jelenlegi gazdasági helyzetben megfontoltan és felelősen kell döntenünk, ezért osztottuk ketté az idei bérfejlesztést” – mondta. Szollár Domokos szerint a munkavállalók döntő többsége megértette és elfogadja a BA bérfejlesztési szándékát. Javaslatukat a szakszervezetekkel is megosztották, megállapodás azonban nem született, ezért döntött a munkaadó arról, hogy egyoldalúan végrehajtja a háromszázalékos béremelést azonnali hatállyal. Az emelést a március bérrel egy időben kapják kézhez a dolgozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik