Üzleti tippek

Állami hitelt kap az OTP és az FHB

Az állam hitelt nyújt az OTP-nek és az FHB-nak - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a bankok vezetőinek jelenlétében szerdán.

A magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint (1,4 milliárd euró), az FHB Jelzálogbanknak mintegy 120 milliárd forint (400 millió euró) összegű kölcsönt nyújt piaci feltételekkel, piaci kamatozással, a vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében.

Az érintett felek az erről szóló szerződést szerdán írták alá.
A pénzügyminiszter elmondta: a kölcsön forrását a nemzetközi szervezetektől – Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap (IMF) – származó 20 milliárd eurós forrás biztosítja.

Az OTP Bank vállalja, hogy a rendelkezésére bocsátott összeget magyarországi ügyfelek – ezen belül legalább 200 milliárd forintot vállalatok – finanszírozására használja fel.

A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az OTP soron következő közgyűlésén a bank igazgatósága javasolni fogja részvényeseinek, hogy fogadják el egy állam által delegált személy felügyelőbizottsági (fb), illetve auditbizottsági tagságát. A hitel felhasználását az fb folyamatosan figyelemmel kíséri.

Az FHB csoport a kapott összegből lakossági (lakás) hiteleket és kkv hiteleket nyújt, és vállalja, hogy hitelezési aktivitását nem csökkenti, hitelállományát a 2008 decemberi szinten tartja – mondta Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója -, továbbá, hogy a megállapodás hatályba lépését követő egy éven belül legalább egy alkalommal, összességében legalább 10 milliárd forint összegű jelzáloglevél-kibocsátást hajt végre.

Az FHB igazgatóságában jelen vannak a magyar államot képviselő tagok. Az FHB azt vállalta, hogy amennyiben megbízatásuk a kölcsön lejárta előtt megszűnik, az új igazgatóság és fb megválasztásakor javaslatot tesz az állam által megjelölt tag megválasztására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik