Üzleti tippek

Sanoma-vezér: megritkítja a médiapiacot a válság

admin
admin

2009. 03. 24. 16:36

A mainál sokkal kevesebb médiatermék biztosítja a nyilvánosságot két év múlva - jelentette ki Szabó György, a Sanoma Budapest Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten a Médiaparlament című rendezvényen a gazdasági válság hatásairól szólva.

Márpedig “nincs nyilvánosság megfelelő számú médiaszereplő nélkül” – mondta, a hazai médiát úgy jellemezve, “kis piac, kis verseny”.

A legnagyobb hazai magazinkiadó első embere hozzátette, míg Németországban 200 euró hirdetési költés jut egy polgárra, addig a magyar piacon 70 euró ez az összeg, a lapköltségek viszont szinte ugyanakkorák.

Szabó György szerint akár politikai napilapok léte is kockán foroghat, miközben “új napilap ebben az országban az életben nem fog indulni, ezt látni kell”. Az ennél viszonylag fejlettebb magazinpiacon is “minőségi szelekció lesz”, ami akár azt is jelentheti, hogy az 1600 címből csak körülbelül ezer marad meg.

“Lehet egyáltalán jó médiatörvényt csinálni?” – tette fel a kérdést Szente Péter, a BBC magyar szekciójának egykori vezetője, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja, aki arra emlékeztetett: Nagy-Britanniában pártatlan kormányzati szakemberek éveken át dolgoztak egy ilyen jogszabály kidolgozásán.

Magyarországon “először is hiányzik a profizmus”, másrészt “idő sincsen; minden médiatörvény elkészítésére hat hónapot adnak”, miközben a média terén sem uralkodik politikai konszenzus.

Mint mondta, úgy volna értelme vitatkozni az újraszabályozásról, hogy rá kellene venni a politikát, magyarázza el, mit és miért épített a médiatörvény-tervezetbe. Egyben arra bíztatott: fel kell térképezni a jó törvény megszületését akadályozó strukturális problémákat, hogy aztán ki lehessen küszöbölni azokat.

Lapunk, az FN kiadója a Sanoma Budapest Zrt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.