Üzleti tippek

Jól jártak az éttermek a torkoskodókkal

Jóval kedvezőbb bevételi adatokról számoltak be a Torkos Csütörtök akcióban részt vevő éttermek, mint egy átlagos napon. A vendéglők közel háromnegyedében telt ház miatt vendégeket is visszautasítottak.

Ismét sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett Torkos Csütörtök akció. A hamvazószerdát követő napon – idén február 26-án – megrendezett eseményhez 2009-ben országszerte közel 1300 étterem csatlakozott, amelyek 50 százalékos kedvezményt adtak a végszámla összegéből. A válaszadó éttermek egynegyede Budapesten, több mint fele vidéki városokban, 19 százalékuk pedig egyéb településen várta a vendégeket. Egy étterem átlagosan 177 főt látott vendégül Torkos Csütörtökön, február 26-án összesen 230 ezren torkoskodtak.

Jól jött az akció

A korábbi évekhez hasonlóan, minden 100 étteremből 80 jóval kedvezőbb, további 17 kedvezőbb vendégforgalomról adott számot, mint ahogy ez egy átlagos február végi napon várható. A realizált bevételekről – a nyújtott kedvezmények ellenére – is pozitívan nyilatkoztak: az éttermek 49 százaléka számára a bevételek jóval kedvezőbben, további 40 százaléka számára kedvezőbben alakultak. Az éttermek által tolmácsolt fogyasztói visszajelzések döntően pozitívak voltak. De abban széles skálán mozognak a vélemények, hogy milyen arányban lesznek a jövőben visszatérő, netalán törzsvendégei egy-egy étteremnek a „torkoskodók”.

A Magyar Turizmus Zrt. promóciója mellett a vendéglátók saját csatornáikon is kommunikálták az eseményt. A válaszadó éttermek 47,9 százaléka önállóan is hirdette az akciót, ami leggyakrabban a saját honlapot, a helyi médiumokat (nyomtatott sajtó, TV), szórólapot, figyelemfelkeltő/megállító táblát, direct mail akciót és online hirdetést foglalt magában.

Borszerda

A Magyar Bormarketing Kht.-vel együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt. 2009. április 29-ére Borszerda akciót tervez, amelynek keretében a részt vevő éttermek kedvezményesen vagy ingyenesen biztosítanak borkóstolási lehetőséget. A szolgáltatók részéről aktív érdeklődés mutatkozik: a Torkos Csütörtök akcióban részt vett éttermek fele szívesen csatlakozna ehhez az akcióhoz is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik