Üzleti tippek

Hatvanba települ a Decathlon logisztikai központja

admin
admin

2009. 03. 18. 14:09

A kelet- és közép-európai áruházait ellátó raktárát és logisztikai központját a Decathlon multinacionális sportszerforgalmazó Hatvanban építi fel - tájékoztatta szerdán az MTI-t a település polgármestere.

A logisztikai központ, illetve a hozzá kapcsolódó áruház alapkövét a tervek szerint áprilisban helyezik el a város határában, a Csányi út közelében található üzleti parkban. A létesítmény pedig az év végén kezdi meg működését – közölte Érsek Zsolt.

Az első lépcsőben 18 ezer négyzetméter alapterületű, majd további 12 ezer négyzetméterrel bővülő raktárbázis és áruház készül el, a tervek szerint 80-100 embernek ad majd munkát – tette hozzá.

Mint elmondta: magyarországi sportszupermarketjein kívül Hatvanból látja majd el a társaság romániai, szlovákiai és ukrajnai áruházait is. Vagyis, összesen 25 már működő, vagy hamarosan felépülő áruházba szállítják az árut a kiépítendő telephelyről.

Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 60 kamiont indítanak útnak az M3-as autópálya szomszédságában megvalósuló raktárbázisról – érzékeltette a beruházás méreteit az önkormányzati vezető.

Sportfalu is épül

Arról is beszámolt, hogy a 18 hektáros területen, a logisztikai központ és az áruház mellett egy, a többi között fedett és nyílttéri sportpályákat, illetve uszodát is magában foglaló, úgynevezett sportfalu kialakítását is tervezi a Decathlon.

Ez utóbbi a távlati elképzelések között szerepel – fűzte hozzá.
Ugyanakkor a beruházás összegéről a polgármester nem tudott felvilágosítással szolgálni. Mint mondta, „ez a befektető cég kompetenciája”. A telek vételárát szintén nem ismeri a polgármester, mert a terület egy magáncégtől vásárolta meg a franciaországi központú kereskedelmi lánc.

Az MTI a többszöri telefonos megkeresésre sem talált olyan illetékest a Decathlon magyarországi leányvállalatánál, a Tízpróba Magyarország Kft.-nél, aki nyilatkozott volna a beruházásról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.