Üzleti tippek

Weblázban az álláskeresők

Kettős hatással van a gazdasági válság az online állásközvetítő cégekre. Miközben egyre többen keresnek munkahelyet a weben, a bevételt hozó hirdetők száma mintegy negyedével csökkent. A hazai vállalatok többsége még nem használja ki az internet kínálta munkaerő-piaci lehetőségeket.

Megélénkült az elmúlt másfél évben a magyarországi internetes állásközvetítői piac, a szegmenst korábban uraló négy nagy szereplő mellé belépett két jelentős hátterű új versenyző – vázolta a helyzetet Tóth Gábor, a CV Online Group ügyvezető igazgatója. Igaz, ezeknek a vállalkozásoknak egyelőre főként a piacépítésre irányul a figyelmük, de egyértelműen érezhető, hogy egyre élesedik a verseny az ágazatban.

A magyar piacon 1999 óta tevékenykedő, a régió öt másik országában is jelen lévő CV Online vezetőjének elmondása szerint egyaránt érzik a gazdasági válság kedvező és kedvezőtlen hatásait. Egyrészt kevesebb lett a portálon állásajánlatot meghirdető cégek száma – ebben a mutatóban 25 százalékos visszaesés tapasztalható a CV-Online-on –, de ennél nagyobb, akár 40 százalékos csökkenés is lehet a piac más szereplőinél. Még rosszabb a helyzet a meghirdetett állásokat figyelembe véve, hiszen itt a visszaesés a múlt év közepéhez képest eléri a 30-50 százalékot is.

Álláskeresői oldalról azonban nő a látogatottság, ezt jól mutatja, hogy míg 2007-ben havonta átlagosan 240 ezren kattintottak a CV Online portáljára, tavaly az utolsó hónapokban 305 ezer volt az átlag, januárban pedig közel 400 ezer egyedi látogató kereste fel az oldalt. A látogatottság mellett egyre több az adatbázisba feltöltött önéletrajz, jelenleg százezer közül válogathatnak a munkaerőt kereső cégek. Az interneten állást keresők számának növekedését jól mutatja az is, hogy vannak olyan pozíciók, amelyeket korábban hosszú ideig nem lehetett betölteni, most pedig néhány hét alatt több százan is jelentkeznek rá – közölte Tóth Gábor.

Nehéz választás

A legnagyobb mértékben az adminisztratív, valamint az értékesítési területen érződik fokozott érdeklődés, és főként az alacsonyabb képesítést igénylő szellemi munkát keresők száma nőtt meg.

Az online álláskeresők számának hirtelen megugrása azonban veszélyeket is rejt magában. Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége elnökének elmondása szerint az állást meghirdető cégek szempontjából rendkívül fontos lenne a relevancia, ez azonban a világhálón nem annyira érvényesül. A kényszer hatására előfordul, hogy az állást keresők szinte válogatás nélkül minden pozícióra jelentkeznek, és ez igencsak megnehezíti a kiválasztást végző vállalati személyzetisek dolgát, hiszen kénytelenek átvizsgálni a rengeteg, egyáltalán nem odaillő jelentkezést is. Ráadásul a bőséges munkaerő-piaci kínálat arra ösztönzi a cégeket, hogy – szigorú elvárásokat megfogalmazva – pontosan definiálják, kit keresnek, így az is előfordulhat, hogy még a sok jelentkező között sem találják meg az ideális jelöltet.

Az álláskeresés során fontos az aktuális, naprakész információk gyűjtése, s erre igen jó eszköz lehet az internet – mondta el Csaposs Noémi. Napjainkban alapvető elvárás a jelentkezőkkel szemben, hogy pontosan tisztában legyenek azzal, mivel is foglalkozik az adott cég és milyen termékei vannak. A tájékozódásban a tapasztalatok szerint az ismerősök mellett egyre fontosabb szerepet játszik a világháló.

Az internet világában azonban külön kell választani a fizikai és a szellemi munkát, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban a képzettebbek veszik igénybe ezt a lehetőséget. Nyugat-Európában már más a helyzet, jóval alacsonyabb képzettségű emberek is élnek a világháló kínálta lehetőségekkel az álláskeresés során. Ebben nagy szerepet játszik, hogy ott jobban elterjedt az internethasználat – tette hozzá a szövetség elnöke.

Fizikai erősödés

Persze azért Magyarországon is érezhető az a tendencia, hogy a fizikai munkát végzők is számolnak már a világhálóval, amikor új munkahelyet keresnek. Erre utal, hogy annak ellenére nőtt az online álláskeresők száma, hogy a gazdasági válság során eddig főként a termelőágazatokban szűntek meg munkahelyek. Korábban a fizikai munkát végzők rendkívül alulprezentáltak voltak az internetes állásközvetítő cégeknél, azonban egy-másfél éve érezhető egy emelkedő tendencia a magasabb képzettségű fizikai dolgozók hányadát tekintve – mutatott rá Tóth Gábor. A CV Online vezetője arányukat 10 százalékra teszi a webes állásközvetítő cégek szolgáltatásait igénybe vevők között.

Nem véletlen, hogy a tömeges elbocsátások idején álláskeresési lehetőségként felértékelődik az internet, hiszen számos előnye van a munkavállalók számára. Tóth Gábor ezek közül az egyszerűséget és a gyorsaságot emeli ki. Mint mondja, a világhálón sokkal könnyebb megtalálni a minket érdeklő munkahelyet, mintha több száz apróhirdetést kellene átböngészni a hirdetési újságokban és a jelentkezés is lényegesen egyszerűbb. További előnye a módszernek, hogy az önéletrajz feltöltése révén nemcsak a munkavállalók kereshetnek állást, de akár őket is megtalálhatják. A vállalkozások szemszögéből egyértelműen a költséghatékonyság – ez a mostani időszakban különösen felértékelődik –, a gyorsaság, illetve a rugalmasság lehet vonzó a webes állásközvetítésben.

Közösségi előnyök

Az internet kiváló lehetőséget kínál a vállalatok számára ahhoz is, hogy a lehető legjobb jelölteket válasszák ki az egyes munkakörökre, ehhez azonban a Gartner nemzetközi piackutató cég tanulmánya szerint a cégek humánerőforrás-kezeléssel foglalkozó részlegeinek is el kell fogadniuk és fel kell tárniuk a közösségi hálózatok lehetőségeit. Az ma már nem újdonság, hogy a közösségi rendszerek, a MySpace vagy a Facebook gyökeresen átalakította a vállalkozások marketing- és webes stratégiáját, a HR-szakemberek azonban eddig nem igazán jeleskedtek a lehetőségek kiaknázásában. Pedig a Gartner előrejelzése szerint 2011-re azok a cégek, amelyek nem tesznek hatékony intézkedéseket ezen a területen, nem lesznek képesek magukhoz vonzani a legtehetségesebb munkatársakat. A piackutató cég jóslata szerint 2010-re a Fortune 1000-be tartozó cégek több mint 60 százaléka alakít majd ki a weboldalához kapcsolódó közösséget, amelyet marketingcélokra használhat.

A Gartner szerint a vállalatok számára fontos, hogy megtudják, mit beszélnek róluk a közösségi hálózatokban, az így kapott információkat ugyanis összehasonlíthatják a vetélytársakról szólókkal. A társaság úgy látja, a cégeknek fel kell készülniük arra, hogy a jelentkezők sokkal átfogóbb ismeretekkel kezdik meg a felvételi eljárást, mint korábban. Meg kell találniuk azokat az új módszereket, amelyekkel a világhálón is javíthatják a róluk kialakult képet. Az üzleti vezetőknek úgy kell tekinteniük a munkáltatói márkát, hogy az a szélesebb közösségi hálózati stratégia része. Ráadásul, ami ideális üzenetnek tűnhet a részvényesek számára, az könnyen ijesztő lehet a potenciális új munkatársaknak. Az ellentmondásos üzenetek a keresőalkalmazások korában néhány kattintással napvilágra kerülhetnek, emiatt létfontosságú, hogy a HR- és marketingvezetők együttműködjenek.

A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a közösségi portálokat főként arra használják, hogy információt juttassanak el a munkaerőpiacra, például azt, hogy bizonyos posztra keresnek valakit – számolt be a helyzetről Csaposs Noémi. Azonban ezt a lehetőséget is inkább a tanácsadó cégek használják ki, az átlagos munkáltatóra ez még nem jellemző – tette hozzá a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik