Üzleti tippek

Másféle kommunikációra készül a rendőrség

admin
admin

2009. 03. 17. 10:29

Arculatváltásra készül a rendőrség. A tervek között szerepel a rendőrségi munka közérthetőbb magyarázata, naprakész tájékoztatás az állampolgároknak, az újságíróknak és a hivatásos állománynak.

Főkapitányi döntésre közérthetőbbé szeretnék tenni a rendőrség munkáját, ezért van szükség a kommunikációs arculatváltásra – mondta Makula György szóvivő, aki 2001 júniusa óta szolgál a rendőrség kötelékében. Céljuk, hogy megyei és régiós szinten is összehangolják a kommunikációt. Ezentúl az országos médiaérdeklődésre számot tartó eseményekről, függetlenül attól, hogy azok hol történnek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői adnak tájékoztatást, míg a megyéket érintő ügyekről továbbra is a helyi referensek szolgálnak információkkal.

Intranet és több kommunikáció

Hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a szolgálatot teljesítő rendőrök friss, naprakész információkat kapjanak az állományt és személyüket érintő kérdésekről, ezért első körben megújítják a belső kommunikációs rendszert, az intranetet.

Az írott és elektronikus médiában a rendőrség új arculatot akar mutatni: az eddiginél többször szeretnének beszámolni a rendőrség eredményességéről, sikeréről, hogy az állampolgárokban erősödjön a hatóságba és a közbiztonságba vetett bizalmuk.

Roma származású szóvivő

Az ORFK Szóvivői Irodát ezentúl Tímár Zoltán vezeti, aki korábban a határőrség kommunikációs tevékenységét irányította. A szóvivői feladatokat március 6-ától Bényi Mónika őrnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi sajtóügyeletese és Makula György őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa látja el, miután a korábbi rendőrségi kommunikációs igazgató, Garamvölgyi László dandártábornok vezetői kinevezését Bencze József országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta, és kinevezte kiemelt főtanácsadónak.

Az új rendőrségi szóvivő nem titkolja roma származását, sőt, úgy gondolja, a legjobb példaként szolgálhat azok számára, akik a rendvédelmi pályára készülnek. Az MTI információi szerint az országos rendőrfőkapitány azt követően keresett roma származású rendőrt a szóvivői feladatok ellátására, hogy Kállai Ernő kisebbségi ombudsman tavaly április 15. és szeptember 15. között átfogó vizsgálatot végzett a rendőrségnél, és tavaly novemberi ajánlásában erre tett javaslatot Bencze Józsefnek. Kinevezésének körülményeiről Makula György mindössze annyit mondott, nincs tudomása, hogy személyét Kállai Ernő kisebbségi ombudsman javasolta volna.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.