Üzleti tippek

Ezerhétszáz dolgozót küld el a Nokia

A finn óriásvállalat dolgozóinak létszáma jelenleg 130 ezer ember.

Összesen 1700 dolgozójától válik meg a finn Nokia, a világ vezető mobiltelefon-gyártója, hogy csökkentse költségeit, miután a mobiltelefóniát is sújtó gazdasági válság közepette visszaesett a termékei iránti kereslet.

A keddi tájékoztatás szerint a megszűnő munkahelyek közül 700 finnországi. A létszámleépítés a vállalat több részlegét érinti, a készülékgyártást, a marketinget, a fejlesztést és a globális kiszolgáló egységeket – közölte Arja Suominen szóvivő.

A cég – amelynek 130 ezer alkalmazottja van világszerte – hamarosan megkezdi a konzultációkat a dolgozókkal. A leépítés várható ütemezéséről és a többi részletről később adnak tájékoztatást.

A Nokia nyeresége 69 százalékkal, 576 millió euróra csökkent a tavalyi utolsó negyedévben, és előreláthatólag idén is alacsony lesz a kereslet a cég termékei iránt.

A keddi bejelentés hírére nem estek látványosan a vállalat tőzsdei árfolyamai, elemezők szerint azért, mert a piac már beárazta a Nokiának azt a korábbi közlését, hogy a lassuló kereslet miatt le kell faragnia a költségekből. A cég januárban bejelentette, hogy idén 700 millió euróval csökkenti költségeit csak a mobilkészülékeket gyártó részlegnél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik