Üzleti tippek

A bevétel számít

Piacvezető pozícióra törünk a magyar piacon, de akkor sem történik semmi, ha az események felülírják a ProSiebenSat.1 terveit – nyilatkozta lapunknak Patrick Tillieux, a médiavállalat ügyvezető igazgatója, aki a TV2-től sem akar megválni.

– A ProSiebenSat.1 2010-ig piacvezető szeretne lenni. A cél elérését a válság nem könnyíti meg, s a vállalat most publikált adatai alapján is kétséges, sikerül-e teljesíteni a terveket. A tulajdonos ennek ellenére elvárja, hogy 2010-ben első legyen a csoport?

– Valóban nem vagyunk könnyű helyzetben, de örülök neki, hogy ilyen célokat fogalmazott meg a ProSiebenSat.1. Örömömre szolgál, hogy hasonló kijelentést tett a TV2 részéről Várdy Zoltán. Ez azt mutatja, hogy a vezérigazgató nagyon elkötelezett a vállalat iránt és ez fontos. Hogy valóban sikerül-e teljesíteni a terveket, és első lesz-e a magyar piacon a TV2, az számomra nem is annyira lényeges. A szemléletmód és az ambiciózus csapat a fontos.

– Előfordulhat, hogy a ProSiebenSat.1 megválik rosszul működő televízióitól, illetve más részlegeitől?

– Jelen pillanatban nincsenek rosszul működő részlegeink. Ha arra céloz, hogy eladjuk-e a TV2-t, ha nem lesz piacvezető 2010-re, a válaszom: nem. Ugyanez a helyzet más piacokon is. Sehol nem állunk a szakadék szélén, mindenhol – Magyarországon is – az élmezőnyben vagyunk. Attól, hogy nem sikerül teljesítenünk a magunk elé kitűzött eszmei célokat, a vállalatcsoport még lehet sikeres.

– A hosszú távú fejlődést – véleménye szerint – a sokcsatornás jelenlét generálja. Ennek feltételei viszont jelenleg nem adottak Kelet-Közép-Európában. Mit tehetnek egy ilyen helyzetben?

– Reménykedünk. Nagyon sajnálom, hogy a magyar médiatörvény nem kedvez a sokcsatornás modellnek, noha megítélésem szerint az egész iparágnak jót tenne. Nemcsak a tévétársaságok, a gyártók, a hirdetők és nem utolsósorban a nézők is jól járnának vele. Nem látom okát, miért ne lehetne több csatornája a ProSiebenSat.1-nek egy megváltozott jogi környezetben.

– Tavaly bejelentették egy magyar nyelvű, tematikus női csatorna, a Fem Tv elindítását. Tudtommal a médiatörvény kijátszása miatt ezt nem közvetlenül a TV2, hanem az anyacég egyik érdekeltsége indította volna. Ezt miért halasztották el?

– A Fem Tv magyarországi terveinek semmi köze a TV2-höz, teljesen más befektetői kör áll mögötte. Nem tudok arról nyilatkozni, miért halasztották el az indulást.

– A válság miatt vélhetően több magyar médiacéget is eladásra kínálnak majd tulajdonosaik. Gondolkodnak további magyar médiapiaci terjeszkedésen?

– Szeretnénk, de sajnos nincs rá lehetőség a jelen jogi környezetben.

– Azért van olyan médiacég, amelynek mégis sikerült áthidalnia ezt a problémát…

– Számunkra az a legfontosabb, hogy a helyi szabályozásnak megfeleljünk.

– De gondolkodnak valamilyen típusú fejlesztésben a magyar piacon? Hiszen úgy fogalmazott, hogy a TV2 a vállalatcsoport egyik zászlóshajójának számít.

– A pénzügyi krízis számos kérdést vet fel a jövőt illetően, például, hogy melyik a célravezetőbb: újabb befektetések vagy a nadrágszíj összehúzása, felkészülés a nehézségekre. A TV2-nél már tavaly jelentős átszervezésekre került sor, és örülök, hogy a versenytársakat megelőzve, időben léptek, így 2009 számukra a konszolidáció éve lesz. Boldog lennék, ha még jobb műsorokkal, emelkedő nézettségi mutatókkal zárnánk az idei esztendőt, de fel kell készülnünk minden eshetőségre.
—-Nem lesz árháború a hirdetőkért—-
– A nézettségi mutatókat tekintve a TV2-nél nemigen volt javulás ezen a téren. Az idén a hirdetők is megfontoltabban költik el reklámbüdzséjüket. Mennyire lehet működőképes a hirdetési modelljük a jelenlegi gazdasági környezetben?

– Hogy az áraink mennyire magasak, azt döntse el a piac. Az természetes, hogy nem vethetők össze egy kisebb csatorna hirdetési tarifáival, de még most is megfizethetők a reklámozók számára.

– Nem fél attól, hogy az idén hirdetőket veszíthetnek?

– Nem. Elképzelhető, hogy egy reklámozó a pénzügyi helyzet miatt nem akar költeni, de ennek semmi köze a TV2-höz. Nem látok okot arra, hogy ne hirdessen valaki a csatornán. Várdy Zoltán és Kovács Krisztián csapata nagyon jól tudja, hogy mi kell a hirdetőknek.

– Mennyire szólnak bele a TV2 irányításába, a műsorstruktúra kialakításába?

– Általános szabály, hogy a helyi vezető a legerősebb. Képzelje csak el, mi történne, ha mind a 13 ország ügyeivel napi szinten kellene foglalkoznom. Érdekeltségeink szabad kezet kapnak, helyi szinten döntenek a programokról és a hirdetési tarifákról is. Természetesen a jelentősebb pénzügyi döntések központi szinten születnek.

– A nagy tévécsatornák piaci részesedése a kisebb adók fokozatos térnyerése miatt folyamatosan zsugorodik. Mivel tudnak kompenzálni?

– A folyamatot megállítani nem tudjuk, csak ellensúlyozni, erős brandekkel és a már említett sokcsatornás modellel. Ezt alkalmazzuk más piacokon is.

– Más lehetőségeket nem is vizsgáltak?

– Minden egyéb megoldás óriási összegeket emésztene fel, és az sem biztos, hogy a befektetés megtérülne, mi viszont üzleti alapon működünk. De a nyugat-európai példákat látva, lassan Magyarországon is stabilizálódik a helyzet.

– Nem adtak ki eredmény-előrejelzést az idei üzleti évre vonatkozóan. Gerhard Zeiler, az RTL csoport vezérigazgatója a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában szintén nem bocsátkozott jóslatokba, de úgy véli, a hirdetési bevételek minden országban csökkennek majd. Emellett árleszállítási háborút prognosztizált. Ön mit gondol?

– Gerhard Zeiler bölcsen tette, hogy nem említett számokat. Senki sem tudja, hogy mi várható. Valószínűleg kevesebb lesz a hirdetés, de hogy mekkora visszaeséssel kell számolni, az kérdéses. Ráadásul vannak iparágak, amelyeket kevésbé érint a válság, ilyen például az FMCG-szektor.

– Árháborúra számíthatunk?

– Nem akarunk beszállni semmiféle árháborúba.

– Egy éve szüntették meg a Pro7 és a Sat1 nagy felbontású, azaz HD-minőségű sugárzását. Miközben egyre nő a HD-minőségben is sugárzó televíziók száma, nem volt ez visszalépés?

– Ennek csak technikai oka volt, más piacokon jelenleg is folynak ilyen irányú fejlesztések. Svédországban most kezdtük el a HD-minőségű sugárzást, Hollandiában a közeljövőben tervezzük a bevezetést. Szó sincs arról, hogy ne hinnénk a HD jövőjében.

– A jelen gazdasági körülmények között milyen típusú programok iránt fogadóképes leginkább a közönség?

– Egy aktuális példával élve: a Joshi Bharatra. Jelenleg a nézőket leginkább saját hétköznapi problémáik érdeklik, legalábbis a műsor sikere ezt bizonyítja. Úgy vélem, ha felismerjük a nézői igényeket, és a műsorainkat ennek megfelelően készítjük, mi is sikeresek leszünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik