Üzleti tippek

Sanoma: 2012-re lesz túl a válságon a médiapiac

admin
admin

2009. 03. 11. 06:51

A Sanoma Budapest arra számít, hogy 2012-re állhat helyre a hazai médiapiacon a válság előtti környezet, azaz a korábbi növekedés, fogyasztásbővülés, és szűnnek meg a mostani ingadozások - nyilatkozta a FigyelőNetet is kiadó finn médiabirodalom magyarországi cégének első embere.

Szabó György, a – piaci információk szerint tavaly 26 milliárd forintos forgalmat elkönyvelő – legnagyobb hazai magazinkiadó vezérigazgatója szerint 2011 és 2012 fordulóján “indulhat el visszafelé a hirdetői és az olvasói piac is a mélypontról”. Mint mondta, ezzel számolnak tavaly szeptemberben készült hároméves válságstratégiájukban is.

Megjegyezte: a zömében heti- és kétheti lapokat kiadó társaságuk előnye, hogy ebben a szegmensben kisebb a csökkenés, mint például a havilapok piacán: míg ők 6-8 százalékot érzékelnek, a glossy-k esetében akár 30-40 százalékos visszaesésekre is számítani kell.

Szeretünk jól élni

Ennek magyarázatát Szabó György nem utolsósorban abban látja, hogy a hirdetők érdeklődése elmozdult e szegmens felől a heti, kétheti magazinok felé.

Szerinte “a magyar átlagember nem ijedős, és nem szenved a válságtól: szeret jól élni”, és ez meglátszik magazinfogyasztásán is. Különösen, hogy sokaknak van ma még annyi tartaléka, hogy ha halasztja is nagyobb értékű beszerzéseit, a kisebbekben nem fogja vissza magát.

Van tartalék

Konkrét számadatok említése nélkül annyit mondott a vezérigazgató: a tavalyi esztendőt “igen szép nyereséggel” zárta a Sanoma Budapest Zrt., s ebből tudtak tartalékot képezni a válság okozta profitcsökkenés idejére; “mindenképpen a pozitív tartományban fogjuk végigcsinálni a válságidőszakot” – tette hozzá Szabó György.

A vezérigazgató szerint a válságidőszak végére, 2012-re – a magazinok most 75 százalékos forgalomrészesedésének csökkenése mellett – 20-ról 30 százalék közelébe emelkedik majd az internetes, s 5-ről 7-8 százalékra a televíziós tevékenységük aránya a bevételben.

A FigyelőNetet is a Sanoma adja ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.