Üzleti tippek

Új marketingigazgató a Népszabadságnál

admin
admin

2009. 03. 06. 14:35

Március 1-jétől Holovács Annamária a Népszabadság Zrt. marketingigazgatója. A szakember az utóbbi időben külsős tanácsadóként már részt vett a Népszabadság online megújulásának koordinálásában.

Holovács Annamária közgazdász végzettségű, pályafutását a svájci Ringier európai igazgatóságán kezdte. Menedzserként több magyarországi vonatkozású projekt, egyebek mellett a Magyar Hírlap és a Népszabadság megvásárlásának előkészítésében vett részt. Ezt követően a hazai leányvállalat marketingkutatási és sales support igazgatója lett, majd egy rövidebb kitérő következett a Sanoma által kiadott National Geographic lapmenedzseri pozíciójába. 2003-tól két éven át – visszatérve a hazai Ringier Kiadóhoz – a Magyar Hírlap és a magazin divízió marketingigazgatói feladatait látta el.

Az elmúlt másfél évben Holovács Annamária külső tanácsadóként már részt vett a Népszabadság Zrt.-nél folyó munkákban, egyebek mellett a Népszabadság Online megújulási folyamatának koordinálásban, illetve a cégnél zajló stratégiai tervezésben.

A Népszabadság színes mellékleteinek, kiadványainak szerkesztését, ezek elkészültének felügyeletét február közepétől Kuczogi Szilvia látja el szerkesztőségi projektigazgatói minőségben. Karrierjét a Reform magazin kulturális rovatvezetőjeként kezdte, majd három éven át a Joy magazin főszerkesztői posztját töltötte be. Az elmúlt nyolc évben a PAX Televízió programigazgatója, majd igazgatósági tagja volt. A korábbi években Kuczogi Szilvia külső munkatársként szintén látott el hasonló feladatokat a Népszabadságnál, többek között a főlapba behúzott Lakástrend , Office és Igen c. esküvői magazinokat készítette.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.