Üzleti tippek

Ziegler-saga

A többgenerációs vállalkozás története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, amikor a nagypapa, Ziegler József a mai angyalföldi ostyaüzem helyén egy családi házban pékséget nyitott.

Vállalkozása az öt legnagyobb kenyérgyár egyikévé vált, aztán jött az államosítás… 1953-ban azonban fia – Ziegler Tibor – megszerezte iparigazolványát, és miután az Andrássy út 94-ben található lakásából leválasztott 40 négyzetmétert, feleségével ostyasütésbe kezdett. Így alakult meg a magánvállalkozásként működő Ziegler ostyasütő üzem, ahol rendszerint a Kodály köröndig kígyózott a sor.

Kezdetben csak töltetlen ostyákkal foglalkoztak. A cég első töltött terméke a karlsbadi ostya továbbfejlesztett változata, a medvetalp volt. Ugyancsak az elsők között született meg a havasi gyopár, valamint a formája és tölteléke miatt különlegességnek számító aranymakk.

1970-ben Ziegler Tibor kisebbik fia, Péter – miután felhagyott a mérnöki pályával – betársult a családi vállalkozásba, majd 1984-ben, az alapítók nyugállományba vonulásával végleg átvette az irányítást.

A negyedik generáció

Az „újkori Ziegler-saga” akkor vett jelentős fordulatot, amikor a család 1989-ben hitelből visszavásárolta a romos állapotú kenyérgyárat, és felújította. „Eleinte kongott az ürességtől, de hamarosan gépekkel töltöttük meg” – emlékszik Ziegler Péter. A földszintes épület 300 négyzetméterére újabb 300 négyzetmétert húztak, majd még egy emeletet, amit csak raktárnak használnak. 2002 szeptemberére felépült a Kisgömb utcai gyár új egysége, amely bőséges raktározási helyet ad. Az új szint kiegészült az alsó szinten létesített teherautó-beállóval, amely kényelmes rakodást kínál.

A visszaforgatott tőkéből vettek 1995-ben néhány alapgépet. Pár évvel később újabb beruházási hullám következett. Beszereztek egy modern ostyasütő gépet, amely akkor 650 000 márkába került, de az árba Ziegler Péter belealkudta az aranymakk készítéséhez szükséges sütőlapot is. 2001-ben vették át a gépet. „Kézzel egy óra alatt 15 kilót lehet kínlódva megkenni. Ugyanezt a mennyiséget a géppel öt perc alatt elkészítjük” – mutat rá a fejlesztés fontosságára. Két éve új kenőgépük, továbbá egy különleges hűtőjük is lett. A korszerű üzem ma már a negyedik generációval kibővülve működik. Ziegler

Péter az ügyvezető igazgató, idősebb gyermeke, Zoltán a műszaki igazgató, lánya, Ágnes pedig a marketing- és értékesítési igazgató.

Védjegyzett termékek

A hagyományos „nagymama receptje” szerint készült termékeken kívül újak is születtek, figyelembe véve a piac változó igényeit. Hat védjegyzett termékük között saját szabadalom a sajtkrémes szelet.

„Különlegessége abban rejlik, hogy míg a sajtok magas nedvességtartalma miatt az ostya megszívósodhatna, az egyedi eljárás miatt a sajtkrémes szelet friss és omlós marad” – magyarázza Ziegler Péter.

Az üzletek polcaira 2008 utolsó negyedévében került fel a kétféle ízesítésű újdonság, a roppé. Ostyája vékony, a benne lévő joghurtos, illetve eperjoghurtos krém vastag. A termékfejlesztés során általában új ízeket vezetnek be – vagy a korábbihoz képest más formát választanak. „A sajtkrémes szeletből készítünk 55 milliméter széleset, és mintegy fele olyan vékonyra vágottat is. Azonos a tartalmuk, mégis más az ízük, ha másként vágjuk, illetve más az alakjuk” – mondja Ziegler Péter. A különféle ízesítésekkel és csomagolásokkal jelenleg mintegy 25-féle terméket kínálnak.

Légben kapott szeletek

A Malév hat évvel ezelőtt kereste meg a céget, és három éven keresztül kínálta a gépek fedélzetén a Ziegler-szeletet. Két év szünet után újra visszatértek a Ziegler céghez. „Jó marketingfogásnak bizonyult az együttműködés, büszkék vagyunk arra, hogy évente több millió ember találkozik termékünkkel a fedélzeten” – fűzi hozzá az ügyvezető igazgató. További referenciáik közé tartozik az MKB Bank Zrt., a Porsche Hungária és a Dallmayr Café.

A cég egyik jelentős tevékenysége 1990 óta a sajtos tallér exportja, amely főként Németországban, Ausztriában, Hollandiában, továbbá Olaszországban, Svédországban, Észtországban népszerűsíti a

Ziegler nevet. Tavaly az utolsó negyedévben hajnaltól estig kellett dolgozniuk, hogy lépést tudjanak tartani a német megrendelésekkel. Az ottani piacon a 150 grammos kiszerelésű ostyát két euróért adják, ami a fizetésekhez képest nem drága.

Az ostyaüzemben jelenleg 50-en dolgoznak. „Ha nálunk is bevezetik az eurót, feltehetően képtelenek leszünk ennyi embert foglalkoztatni, mert nem tudjuk majd megfizetni őket” – mutat rá Ziegler Péter, hogy neki is vannak gondjai. Mégsem borúlátó: a megoldást a további gépesítésben és az innovációkban látja.

Ziegler Péter

66 éves. Többszörös válogatott jégkorongozó, három magyar és hat másodosztályú bajnokságot tudhat magáénak. 1968-ban diplomázott a BME Villamosmérnöki Karán. Első munkahelye a Híradástechnikai Szövetkezet volt. Két év elteltével felhagyott a mérnöki pályával, és a családi vállalkozásba társult.

Tevékenységét a szakmai, illetve a kerületi önkormányzat is különböző díjakkal, kitüntetésekkel ismerte el. Az IPOSZ-díj, Az Ipar Kiváló Mestere-, a Terézvárosért-, a Mesterség nemzedékeken át-, valamint sportdíjak, kitüntetések birtokosa. 2007 februárjában, 43 és fél év elismert munkaviszony után nyugdíjba vonult, de a cég vezetésében továbbra is aktívan részt vesz. Nős, két gyermeke és egy unokája van. Hobbija a munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik