Üzleti tippek

Drucker napi 1x

Peter Drucker az elmúlt 100 év egyik legjelentősebb menedzsmentguruja, a vezetéstudomány megteremtője. Közel negyven mű és számtalan cikk, tanulmány szerzőjeként Druckert még életében számtalan alkalommal kérdezték arról, hogy melyik könyvét érdemes elolvasni, melyik művében ad választ erre vagy arra a kérdésre. Nos, az instant tudást kedvelők, vagy a konkrét választ keresők mellett azoknak is hasznos a Drucker minden napra című kötet olvasása, akik csupán naponta néhány percet tudnak áldozni erre, ám rendszerezett formában az egyes témakörökről tett állítások lényegét szeretnék megismerni. A könyv szerzője Joseph A. Maciariello professzor, Drucker régi barátja és kollégája, aki az év minden napjára és még a szökőnapra is egy-egy Drucker-műből, cikkből választott egy legfeljebb egyoldalas idézetet, majd egy mondatban összefoglalta a szemelvény tanulságát – vagy inkább menedzseri személettel a „to do”-ját. Akinek pedig egy-egy idézet felkeltette a figyelmét, és mélyebben kíván elmerülni az adott témakörben, annak a könyv végén található annotált bibliográfia nyújt segítséget abban, hogy a könyv kereskedelmi forgalomban kapható-e vagy sem, ráadásul az utolsó lapokon egy-egy témához kapcsolódó idézetek és dátumok is megtalálhatók csokorba szedve. Drucker szerint azonban a könyv legfontosabb része a lapok alján található üres helyek, ahová az olvasó leírhatja észrevételeit, döntéseit és azok eredményeit. Ez ugyanis nem egy passzív befogadásra, hanem tevékenységre serkentő kötet.

Manager Könyvkiadó, 2008

Ajánlott videó

Olvasói sztorik