Üzleti tippek

Bővülnek a pályázati lehetőségek a kkv-szektorban

admin

2009. 03. 05. 12:35

A kedvezményes pályázati feltételek és a pályázatok nagyobb keretösszegével igyekeznek növelni a vállalkozók pályázati kedvét.

A 2009-ben a korábbinál jóval szélesebb vállalkozói kör juthat hozzá a vissza nem térítendő támogatásokhoz. Számos területen enyhültek a feltételek. Így például a korábbi árbevétel-növekedés vállalása helyett megengedett az árbevétel mérsékelt csökkenése, illetve ezt a feltételt akár ki is válthatják a pályázók azzal, hogy vállalják a projekt befejezését követő második év végéig az alkalmazotti létszám megtartását.

A pályázati keretösszegeket is megemelték, és a támogatások 40 százaléka már előlegként is lehívható – fejtette ki Bognár Mihály, a K&H Pályázati igazgatóságának vezetője.

A jelentkezési kedv különösen a mezőgazdasági cégek körében nőtt meg; 83 százalékuk nyilatkozott pozitívan EU-pályázat elnyerésének esélyéről. Erre az lehet a magyarázat, hogy a mezőgazdasági pályázatok elbírálásánál kevesebb gazdaságossági szűrőt alkalmaz a hivatal – például nem szükséges önerő és fedezet a támogatáshoz – értelmezte a helyzetet Bognár Mihály.

A K&H pályázati lehetőségekre vonatkozó részindexe szerint a kkv-k mintegy 60 százaléka tervez valamilyen beruházást, ezen belül is elsősorban informatikai fejlesztéseket.

A kkv-k több mint negyede találkozott az elmúlt negyedévben cége számára érdekes pályázattal, de 39 százalékuk nagyon nehéznek tartotta a támogatások elérését. Ennek a pályázási folyamat összetettsége és az adminisztrációs munka lehet az oka.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Moszkva, 2018. július 16.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök (b) szakadó esőben megy le a pályáról az ünneplő francia válogatott mellett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság Franciaország - Horvátország döntő mérkőzése után a moszkvai Luzsnyiki Stadionban 2018. július 15-én. Franciaország 4-2-re győzött. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

A horvát elnöknő Modricékat is felülmúlta

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.