Üzleti tippek

Szelestey Lajos az év szóvivője

Szelestey Lajos vehette át Az év szóvivője díjat, a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Nyrt. kommunikációs stábja pedig Az év sajtós csapata díjat a Magyar Távirati Iroda (MTI) ügyfeleinek rendezett csütörtöki fogadáson.

Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI “mindig elérhető, mindig segítő, állandó kapcsolata a szaktárcánál” – méltatta a díjazottat Vince Mátyás, a hírügynökség elnöke. Mint mondta, a szakember alaposan ismeri a sajtó igényeit, hiszen évtizedekig újságíróként kereste a kenyerét, külföldi tudósítóként pedig a terepen ismerhette meg az osztrák szóvivők gyakorlatát. “Nekünk úgy tűnik, hogy Szelestey Lajos a külügyi pályán is a kollégánk maradt, aki vérbeli újságíróként továbbra is tájékoztatni akar. Nem bújik el, nem retteg a médiától, hanem partnernek tekinti a sajtót” – mondta Vince Mátyás.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

A Mol sajtós csapata – Ferencz I. Szabolcs, a csoport kommunikációs igazgatója, Bacsur György kommunikációs szakértő, Lakatos Edina, a Földgázszállító Zrt. szóvivője, Somlyai Dóra magyarországi kommunikációs igazgató és Zachar Györgyi PR-szakértő – annak elismeréseként vehette át a díjat, hogy évek óta magas színvonalon szolgálja ki az újságírókat.

Vince Mátyás köszöntőjében arról is beszélt, hogy a hírügynökség az interneten folyamatosan megnyitja hírarchívumát. Január óta napról napra előrehaladva olvashatók az MTI honlapján a rendszerváltás 20 évvel ezelőtti eseményei, úgy, ahogy annak idején a hírügynökség tudósított róluk. A munkában az MTI “nem áll meg 1989-nél”, hanem még az idén hozzáférhetővé teszi digitális formában meglévő híranyagát az interneten, és csak a legutóbbi néhány év adatállományát tartja meg fizetős, kereskedelmi szolgáltatásként. Vince Mátyás szerint ezzel a nemzeti hírügynökség tovább tudja erősíteni közszolgálati jellegét.

Az év szóvivője és sajtós csapata elismerést első alkalommal 2000 februárjában adták át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik