Üzleti tippek

A Marketing&Média 03. számának hírei

Online

Blogolnak a Wall Street-i feleségek
A gazdasági világválság miatt blogot indítottak a Wall Street-i bankárok feleségei, hogy bejegyzéseikben megosszák sorstársaikkal: mennyiben változott meg az életük annak következtében, hogy a világ tőzsdéi zuhanásnak indultak– írta a Reuters. A Dating A Banker Anonymous elnevezésű blogot – amely igencsak nagy vihart kavart a blogszférában – két New York-i feleség indította. Bejegyzéseikben általában sanyarú sorsukat taglalják, és egészen különös információkat tesznek közzé. Például, hogy hány százalékkal csökkentek a kiadásaik, vagy hogy el kell adniuk az előre megvásárolt operajegyeiket, hogy egy szomorú éjszakát töltsenek otthon, mert a férjeik a televízió előtt folyamatosan a pénzügyi műsorokat nézik. Elmaradnak az európai hétvégék, kevesebb pénz jut ruhára és a személyi edzőt is el kellett küldeni. „A bébiszittert alig pár órára hívjuk, s masszázsra sem járhatok már a jól bevált, elegáns belvárosi fürdőbe, helyette egy olcsóbb helyet kellett választanom. Januárban a bevételünk 75 százalékkal lett kevesebb” – írta egy manhattani bankár felesége.

Reklám

Legek a Super Bowlon
Több rekorddal is büszkélkedhetett az idei Super Bowl: nemcsak a legdrágább reklámhelyeket sikerült értékesítenie a mérkőzést sugárzó NBC csatornának, de az amerikai televíziózás történetének legnézettebb műsora címet is kiérdemelte a rangadó, amelyre 98,7 millió ember volt kíváncsi. Január végére minden reklámhely elkelt, összesen 206 millió dollár értékben. Igaz, a hárommilliós rekordárat mindössze tucatnyi hirdetésért fizették ki a vállalatok, a többi spot sugárzásáért 2,7-2,8 millió dollárt utaltak át a cégek az NBC számlájára. A közvetítés ideje alatt összesen 45 perc 10 másodperc reklámszünet volt, ebből 38 percet tettek ki a különböző márkák spotjai, a maradék időben a Super Bowl, illetve a csatorna promói futottak. Az amerikai futball nagydöntőjének nézői a közvetítés ideje alatt összesen 32 cég 84 reklámblokkját láthatták. A négy legnagyobb hirdetőnek a PepsiCo., az Anheuser Busch InBev, a General Electric és a Viacom számított, ezek vásárolták fel a reklámidő 40 százalékát – tette közzé a TNS Media Intelligence. Ágazatok szerinti bontásban az idén is a hollywoodi filmstúdiók használták ki legjobban a Super Bowl nyújtotta lehetőségeket, ezek összesen kilenc hamarosan bemutatandó mozifilmet harangoztak be. Szintén erős médiajelenlétet harcoltak ki maguknak az alkoholmentes italok, bár a márkák palettája kevésbé volt színes, mint tavaly, miután leginkább a Pepsi és Coke párharcra éleződött ki az üdítő nedűk harcában. A TNS Media Intelligence azt is vizsgálta a közvetítést követően, hogy mely reklámok váltották ki a legnagyobb visszhangot. Kiderült, hogy a tíz legtöbb beszédtémát generáló reklámból ötöt a mozifilmek tettek ki. Az USAToday felmérése szerint a legkedveltebb hirdetés a Doritos tortillachipsé volt.

Média

Elbocsátási hullám az amerikai médiában
Hatvanötezerrel csökkent az amerikai médiában és reklámiparban dolgozók száma 2008-ban, ez 3,9 százalékos zsugorodást jelent az előző évhez képest – derül ki az Adage kutatásából. A legtöbb embert a hagyományos médiában érdekelt cégek küldték el. A nyomtatott napilapok több mint 31 ezer alkalmazottat bocsátottak el, a magazinkiadók pedig 4600 fővel csökkentették állományukat. A rádiók és a tévék sem maradtak ki a leépítési hullámból: előbbiektől 8100-an, a tévéktől pedig 5100-an voltak kénytelenek távozni. A reklám- és marketingszektorban a médiához képest kevesebben, összesen 24 ezren veszítették el állásukat az elmúlt időszakban, ez valamivel több mint háromszázalékos lemorzsolódást jelent. Ilyen szempontból a médiabiznisz egyedüli nyertese az internet, itt ugyanis 2007 vége óta 5400-zal több dolgozót regisztráltak. A mintegy hétszázalékos növekedés következtében 82 200-ra emelkedett az online területen foglalkoztatottak száma. A marketing-tanácsadó cégek és a PR-ügynökségek munkatársainak sem lehet okuk panaszra: előbbiek esetében 2200, utóbbiaknál 1200 fős bővülést regisztrált az Adage. A gazdasági válság következményeként eddig 3,6 millió amerikai veszítette el állását, az érintettek fele 2008 novembere óta került az utcára. A munkanélküliségi ráta januárra elérte a 7,6 százalékot, ez 1992 óta a legmagasabb érték.

Nagy átalakítások a Newsweeknél
A Newsweek is bekerült azon mérvadó amerikai napi- és hetilapok táborába, amelyeket változtatásra kényszerít a válság. Az újságnak már az elmúlt másfél évben csökkentek az eladásai, s a korábbi 3,1 millió után a lap kiadója egy évvel ezelőtt már csak 2,6 millió példányt tudott ígérni a hirdetőknek. Tom Ascheim lapigazgató szerint ez a szám az idén júliusra 1,9, jövő januárra pedig 1,5 millióra módosulhat. A Washington Post Co. hetilapjánál azért van szükség a májusra tervezett nagy változtatásra, mert különben a konkurencia sorsára juthatnak (a U.S. News & World Report már csak havilapként jelenik meg). A megoldást a gyártási és szerkesztőségi költségek drasztikus lefaragása mellett a formai és tartalmi megújulásban, illetve a mostaninál jóval kisebb (jelenleg 1,2 millió az előfizetők száma), de igényesebb olvasóközönség jobb kiszolgálásában látják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben a Newsweek kisebb példányszámban, kevesebb oldalon és a jelenleginél jóval vastagabb papíron jelenik meg – új layouttal, szellősebb tördeléssel és a mostaninál sokkal több fotóval. A hetilap készítői a printnél gyorsabb médiumokkal úgy akarnak versenyezni, hogy egyrészt „nagy neveket” szerződtetnek, másrészt a tömegmédiától elszakadva olyan exkluzív témákra összpontosítanak, amelyek a kiszemelt célcsoportot jobban érdeklik. Ez a váltás a hirdetésekre is vonatkozik, a lap a továbbiakban több luxusterméket szeretne reklámozni. A sikert azonban csak az garantálja, ha ezekhez a változtatásokhoz olyan olvasóközönséget találnak, amely hajlandó a jelenleginél többet fizetni a minőségi tartalomért. Tavaly a Newsweek előfizetői még kevesebb mint 25 dollárt fizettek egy évre, az idén ez megduplázódna. Ha viszont nem sikerül elegendő előfizetőt találni, akkor – Ascheim szerint – akár be is csukhatják a boltot.

A Metro kivonult Spanyolországból
Január 29-ével a Metro International kivonult a spanyol piacról, ahol hét városban voltak jelen az utóbbi években. Az ingyenes újságot 2001-ben indították el a mediterrán országban, amely három év elteltével, 2004-re lett nyereséges. A társaság azonban – saját közlése szerint – nem bírta az azóta megerősödött versenyt, és ez a lappiac szűkülő reklámbevételeivel együtt fenntarthatatlan veszteségekhez vezetett az elmúlt években. Emiatt összeolvadási, akvizíciós lehetőségek iránt kezdtek érdeklődni, nem sok sikerrel. A Metrón kívül három ingyenes napilapot adnak ki Spanyolországban. Bezárása előtt a Metro volt az ötödik legolvasottabb napilap a piacon, az újságot naponta több mint 1,8 millióan olvasták. A Metro International összesen 25,5 millió eurót fektetett spanyolországi tevékenységbe, a lap megszüntetése pedig hozzávetőlegesen 5–6 millió eurós veszteséget jelentett. A svéd csoportnak már tavaly is volt része kudarcból, miután online tevékenysége 5,45 millió eurós veszteséggel zárult. Ennek ellenére a társaság vezetősége optimista, úgy vélik, nem többmilliós kárról, hanem hosszú távú befektetésről van szó. A cég stabil helyzetét hangsúlyozandó, több pozitívumról is beszámoltak: többek közt arról, hogy 2008 utolsó negyedében 10 százalékkal nőtt nyomtatott lapjaik olvasottsága, és hogy a jövőben tovább terjeszkednek, például Mexikóban és Oroszországban.

Milyen legyen az „új újság”?
Hónapok óta kemény vita zajlik a német sajtóban a nyomtatott média jövőjéről, mert az idén mindenképpen drasztikus változtatásokra lesz szükség ahhoz, hogy a kiadók és lapjaik talpon maradhassanak. A szerkesztőségek ugyanis hiába tettek meg mindent a válság és a recesszió ellensúlyozása érdekében (csökkentették a költségeket, újságírók százait tették az utcára, online és offline szerkesztőségeket vontak össze stb.), az év végi üzleti eredmények nem igazolják az erőfeszítéseket. A printmédiának 2009-ben is súlyos nehézségekkel kell szembenéznie: a csökkenő vásárlóerő miatt tovább zuhannak a példányszámok, fogyatkoznak az előfizetők, a hirdetési piac szereplői még inkább visszafogják a büdzséjüket, rohamosan tör előre az elektronikus média fogyasztása, ezáltal a hagyományos üzleti modellek nyilvánvalóan képtelenek megoldást kínálni a kialakult helyzetre. Ez már valóban a 24. óra, ezért a szakmai szervezetekben és a minőségi lapokban (Frankfurter Rundschau, Der Spiegel, Frankfurter Allgemeine Zeitung) széles körű vita bontakozott ki az „új újságról”, a szóba jöhető üzleti modellekről, amelyek 2009-ben a megváltást hozhatják. A vitából annyi már most leszűrhető, hogy a tömegmédia (televízió, internet, bulvár- és ingyenes lapok) „bűvkörébe” került emberek fokozatosan elpártolnak a sajtótól, különösen a minőségi lapok tradicionális formáitól. A jelek szerint azonban a közügyek iránt érdeklődő elitnek és az értelmiségnek továbbra is igénye volna informatív, tájékoztató-elemző és főleg hiteles sajtóra. S ha a lapok nem akarnak a régi dicsőségükből élni, hanem tartalmi-formai, technológiai értelemben megtanulnak alkalmazkodni a mostani helyzethez és igényekhez, akkor jó eséllyel fennmaradhatnak, de az elektronikus médiával már nem lesznek képesek versenybe szállni.

Sztárokat ünnepelt a Story (esemény)
Február 7-én immár tízedik alkalommal ünnepelte meg az év legnépszerűbb sztárjait a Story magazin. A hollywoodi külsőségek között megtartott jubileumi gálán a Grand Hotel Royal báltermében adták át a Story Ötcsillag díjakat 2008 kiemelkedő egyéniségeinek, akiket a másfél milliós olvasótábor szavazatai alapján választottak meg. A tavalyi év legnépszerűbb produkciói és személyiségei Ómolnár Miklós főszerkesztőtől vették át a díjat, s egyúttal saját csillagot is kaptak az égbolton, amelyet hivatalosan róluk neveztek el. A műsorvezetők közül Sebestyén Balázs és Vadon János, az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen!” című produkciójának házigazdái kapták az Ötcsillag díjat, míg a műsorvezetőnők kategória győztese Ördög Nóra lett. A színészek közül az olvasók Csányi Sándort, a Radnóti Színház tagját tartották érdemesnek a díjra, rajta kívül az Operett Színház tagját, Dolhai Attilát is színpadra szólították a zenei kategóriában. A legsikeresebb tévés produkciónak járó trófeát a TV2 Megasztár 4 című műsora kapta, a Leg-leg-leg kategória díját pedig az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának ítélték. A StoryOnline látogatottsági adatai alapján a net sztárja különdíjat Liptai Claudia és Gesztesi Károly vette át Pásztor László főszerkesztőtől. Azoknak a sztároknak, akik kevésbé szerepelnek a kereskedelmi tévék nagy nyilvánosságot biztosító műsoraiban, de saját területükön kimagaslót alkotnak, Érték díjat ítélt oda a szakmai kuratórium. Az Érték díjat Epres Attila színész, Pokorny Lia színésznő, Veiszer Alinda televíziós műsorvezető-szerkesztő, valamint a Heaven Street Seven együttes kapta.

Marketing

Szakítottak Phelpsszel
Nem hosszabbítja meg február végén lejáró szerződését az olimpikonnal a kukoricapelyheiről híres Kellogg. A cég Michael Phelps kábítószerbotránya miatt döntött a szakítás mellett. Kínai szereplése után az úszónak szinte menekülnie kellett a szponzorok elől, de a drogos fotók miatt több nyélbe ütött szerződése is veszélybe kerülhet.

Imázskampányt indít a Coca-Cola
Új, nemzetközi imázskampányt indít az év első felében a Coca-Cola. Az eladáshelyi eszközöket, promóciót, közterületi és sajtóhirdetéseket, digitális megjelenéseket és zenei elemeket alkalmazó Open Happiness elnevezésű kampány a márka valamennyi fontosabb nemzetközi piacán fut majd. A kommunikációs stratégiaváltással egyidejűleg 24 év után eltűnik a „Classic” jelző az amerikai kólákról.

Arculatváltás a Citroënnél
Európában február elején egyszerre 34 országban mutatta be új emblémáját, arculatát, illetve teljesen újrafogalmazott imázsát a Citroën. A váltást Magyarországon – egyedülálló módon – helyi kreatívötlettel népszerűsítették, amelyet az Euro RSCG Budapest készített. Az országos kampány elsősorban óriásplakátokon, sajtóhirdetéseken, online felületeken és eladáshelyi anyagokon jelent meg.

Új ízzel a Baileys
A világ első számú krémlikőr¬márkája, a Baileys a közép- és kelet-európai régióban elsőként hazánkban vezeti be a termékcsalád legújabb tagját, a Baileys Coffee-t. A kávés ital Magyarországon márciustól kapható, kizárólagos hazai forgalmazója a Zwack Unicum Nyrt.

Szlogenpályázat a BKV-től
Pályázatot ír ki új szlogenjének megalkotására a BKV. Az utast kell a középpontba állítania, s feltétel, hogy maximum négy szóból álljon, érthető és könnyen megjegyezhető legyen. A pályázaton magánszemélyek nem vehetnek részt, kizárólag kreatívügynökségek jelentkezhetnek.

Reklám

Bővült az MRSZ
Hét közterületi médiacég csatlakozott nemrég a Magyar Reklámszövetséghez (MRSZ). Átlépett az a három médiacég (az Europlakát, az A-Plakát és a Pannon Plakát), amely január végén hagyta ott a Magyar Közterületi Reklámszövetséget, és velük tartott négy másik társaság, köztük a Mahir és az ESMA.

Média

Híradós segítség
Erős Antónia és Szellő István kollégákat mentett meg a kirúgástól azzal, hogy lemondtak fizetésük 10 százalékáról. Az RTL Klub Híradó csapatához csatlakozott a Fókusz, a Házon kívül és a 21. század szerkesztősége is. Ez sem oldja meg azonban a pénzügyi helyzetet, a Fókusz Pluszt például márciustól szünetelteti a kereskedelmi csatorna.

Keleti terjeszkedés
Két napilap – a grúz 24 Saati és a román Romania Libera – is csatlakozott azon újságok közé, amelyekben megjelenik a The New York Times nemzetközi hírmelléklete. A speciális kiadás 2002 óta érhető el a világ különböző napilapjaiban. A melléklet layoutja, tipográfiája az anyalapét követi, és tartalmát is az Egyesült Államokban készítik.

Felvásárolt a Ringier
Az Xmedia AG, a Ringier leányvállalata felvásárolta a Foto-Nekretnine d.o.o. két ingatlanforgalmazó online portálját Horvátországban és Szerbiában. A Ringier 70 százalékos részesedésre tett szert, a további 30 százalék felvásárlását pedig 2010-zel bezárólag tervezi.

Egy kézben az Epamedia
Teljes egészében a Raiffeisen csoport médiavállalatához, a Medicurhoz került az Epamedia médiacsoport, miután a cég megvásárolta az alapító Heinrich Schuster 50 százalékos részesedését. A fennmaradó 50 százalék már korábban is a holding kezében volt. A vételár nem ismert.

Veszteséges a Time Warner
A világ vezető médiavállalkozása, az amerikai Time Warner 13,4 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el 2008-ban, jóllehet a 2007-es évet még 4,4 milliárdos nyereséggel zárta. A vállalkozást elsősorban a hirdetési bevételek csökkenése sújtotta, ez a kiadói üzletágban elérte a 13 százalékot.

Online

Elindult a Kódstart
A Pannon és a T-Mobile támogatásával mobilkódos nyereményjátékot indított saját weboldalain a Sanoma Budapest. Az innovatív technológia magyarországi bevezetéséhez köthető akció a kiadó magazinjaiban is folytatódik március végéig. A kódok értelmezéséhez a kódolvasó programot a kampány hirdetéseiben és internetes oldalán leírtak szerint tölthetjük le, ingyenesen. A nyereményjátékkal és a mobilkódolvasó szoftver letöltésével kapcsolatos információk a kampány központi oldalán, a www.kodstart.hu-n találhatók meg.

Ügynökség

Tarolt a Lewis PR
A Lewis PR söpörhette be az év IT PR-cége címet a Computing Excellence Awards 2008-on. A társaság a díjat hét másik ügynökséggel szemben szerezte meg, olyan cégeket utasított maga mögé, mint a Fleishman-Hillard, a Weber Shandwick vagy a Brand2Life. A Lewis az egyik leggyorsabban növekvő ügynökség a szektorban.

A Picasso a Pumának dolgozik
Az idén is a Picasso Média marad a Puma PR-ügynöksége, miután a két cég meghosszabbította korábbi együttműködését. Az ügynökség a márka kommunikációját koordinálja. Mivel az idén nincs olimpia és jelentősebb futballesemény, a Puma a Volvo Ocean Race 2008–2009 vitorlásversenyre fektet nagy hangsúlyt.

Karrier

Távozik Baló György
Február 8-án vezette utoljára A szólás szabadságát Baló György. A műsorvezető az adás végén jelentette be, hogy távozik a közéleti magazintól. A szakember két évig volt házigazdája a Magyar Televízió műsorának. Feladatát Krizsó Szilvia vette át, aki több mint hat éve, 2002 novemberétől szerkesztő-műsorvezetőként dolgozik az Estében. Őt heti egy alkalommal továbbra is láthatjuk a hétköznap esténként tíz órakor jelentkező hírműsorban, a másik négy napon Mészáros Antónia várja a nézőket. MTV-s berkekben újdonság az is, hogy február 15-től a Panoráma műsorvezetőjeként visszatért a csatorna képernyőjére Pálffy István, aki tavaly március és szeptember közt fizetés nélküli szabadságát töltötte, majd az MTV tudósítói hálózatának fejlesztésén dolgozott.

Újból MLE-elnök Kázmér Judit
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) negyedszer választotta elnökké a február 11-i közgyűlésén Kázmér Juditot. A Pannon Lapok Társasága stratégiai ügyvezető igazgatója Újdelhiben született, majd az Ausztrál Nemzeti Egyetem angol-orosz-francia bölcsész szakának abszolválása után a Magyar Televíziónál állt munkába 1980-ban. 1995-ben került a WAZ magyarországi érdekeltségének élére. Az MLE-elnökség további tagja: Demcsák Lajos, Doktor Ferenc, Hivatal Péter, Király Mária, Kovács Tibor, Mihók Attila, Szabó György és Szabó Miklós.

G5 mellett Paprika Latino
Fazekas László lett a többek közt a TV2 Hal a tortán és Senorita Szöszi című műsorát is jegyző Paprika Latino tartalomgyártó cég kommunikációs vezetője. Feladata a társasághoz kötődő sztárok körüli PR-feladatok ellátása és a műsorokhoz kapcsolódó kommunikáció megszervezése.
Fazekas 1993-ban újságíróként kezdte karrierjét a Mai Napnál, később az RTL Klub sajtómenedzsere, sajtófőnöke volt, majd az Ötös csatorna kommunikációs igazgatója lett. Kinevezése mellett továbbra is a G5 For Men főszerkesztője és lapigazgatója marad.

Bővülés a Neónál
Szalánszki Edit személyében januárban új szövegíró csatlakozott a Neóhoz. A szakember a Carussel webfejlesztő és marketingszolgáltató cégtől igazolt át a digitális ügynökséghez, azt megelőzően a Szegedi Egyetem doktorandusza volt. A bővülést a társaságnál a kreatív- és tartalomfejlesztési projektek megnövekedett száma indokolja.

DJ a Roxy igazgatói székében
DJ Jován, polgári nevén Bakis Jován vette át a Roxy Rádió zenei igazgatói posztját, aki a kezdetektől tagja a rádió csapatának. Új pozíció¬jában zeneszerző társával, Csiszár Gergellyel és a Roxy Rádió eddigi zenei igazgatójával, Rózsás Józseffel együtt dönt majd a rádió zenei és műsorpolitikájáról.
Achilles Filippo Sparta lett a Roxy Rádió produkciós menedzsere. Munkáját a Roxy két műsorvezetője, Laczkó Sándor és Szilágyi Zsolt is segíti a jövőben.

Papp Gergely a Viasaton
Márciusban új, saját gyártású műsort indít a Viasat 3, amelynek készítője és műsorvezetője Papp Gergely lesz. A szerkesztő-műsorvezető által kreált Pimasz úr figurája heti rendszerességgel jelentkezik majd a csatorna műsorán. A produkció közéleti problémákat és jelenségeket dolgoz fel szórakoztató formában, de Papp Gergelynek alkalma lesz kipróbálnia magát az oknyomozásban is.

Elbúcsúzott az MMSZ főtitkára
Január 31-ével távozott posztjáról a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) főtitkára. Bohnné Keleti Katalin öt évig töltötte be a pozíciót, helyére Juhász Violetta kerül, aki 18 éve dolgozik az MMSZ titkárságvezetőjeként. Keleti Katalin február 1-jétől megbízásos alapon elvállalta a www.oreganeniked.hu lapigazgatói feladatait és többet szeretne foglalkozni a saját cégével is. Nem szakad el teljesen az MMSZ-től, továbbra is tagja marad az elnökségnek.

Microsoftos marketinges
Február 2-ától Sarusi Gyula tölti be a Microsoft Magyarország marketingigazgatói pozícióját. A szakember 2002 szeptemberében csatlakozott a céghez. Karrierjét 1997-ben a Budapesti Értéktőzsdén kezdte mint pénzügyi elemző, majd 2000-ben csatlakozott a Synergon Informatikai Kft.-hez értékesítési menedzserként, ahol Microsoft-termékekért és -projektekért felelt. Az új marketingigazgató Deme Csabát váltja, akit a Microsoft kelet-közép-európai szerverüzletágának igazgatójává neveztek ki. Új pozíciójában a cég müncheni központjában dolgozik majd.

Stylistból művészeti vezető
Lakatos Márk lett az Absolut Media kiadásában megjelenő Stílus Magazin új művészeti vezetője. A Megasztárból is ismert stylist Réz András főszerkesztővel együtt készíti a lapot. Lakatos Márk előtt három éven át Megyesi Zsuzsa volt a lap művészeti vezetője.

DBH-tól a MasterCardhoz
Február 1-jétől Kovács Szabolcs a MasterCard Europe ügyfélkapcsolati igazgatója. A közgazdasági végzettségű szakember korábban a DBH Group ingatlanrészlegét vezette, ahol a hazai divízió felépítése mellett fontos szerepet játszott a szomszédos országok kereskedelmi tevékenységének fejlesztésében. Ezt megelőzően két éven át a Regus Hungary ügyvezetője volt.

Értékesítési vezetővel a Canon
A Canon Hungária Kft. csapata értékesítési vezetővel bővült. Szendrei Szabolcs a Professional Print üzletág kereskedelmi fejlesztéséért, így a Canon nyomdaipari felhasználásra szánt ImagePress gépcsalád direkt értékesítéséért felel. A szakember a Könnyűipari Műszaki Főiskola műszaki menedzser szakán végzett, jelenlegi kinevezését megelőzően a Grafika Zrt.-nél tanácsadóként töltött be üzletfejlesztési pozíciót.

Kinevezések a PHD-nél
Új regionális központot hozott létre Budapesten a PHD. Rupert Slade nemzetközi igazgató közép- és kelet-európai tapasztalatok birtokában csatlakozott a céghez, ő volt korábban a varsói Initiative Media vezetője, legutóbb pedig Moszkvában igazgatta a MediaCom médiaügynökséget.
Adam Nunnt nemzetközi csoport ügyfélkapcsolati igazgatónak nevezték ki. Ő az OMD International londoni képviseletétől jött.
A PHD hazai csapatát is megerősítette két igazgató, Szekeres Beáta, valamint Kovács Dóra alkalmazásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik