Üzleti tippek

Alakul a brutális megszorító csomag

Szigorúbb feltételekhez kötnék a gyedet, 23 százalékos lenne az áfa, nem lesz jövőre 13. havi nyugdíj, viszont nem emelnék az eho-t - most az MTI szivárogtatott ki információkat a kormány legújabb megszorító csomagjából. A Reformszövetség még keményebb lenne.

Az elképzelések szerint idén szigorodnak a gyed szabályai: fél év helyett egyéves munkaviszonyra lesz szükség a jogosultsághoz – tudta meg szocialista forrásból az MTI.

Továbbra is maximum két évig járna a gyed, de azzal a megkötéssel, hogy aki ennél kevesebb időt tölt munkaviszonyban, annak csak annyi ideig jár ez a juttatás, amennyi időt előtte munkában töltött.

Átcsoportosítják a jövedelmeket

A korábban kiszivárogtatott anyaggal szemben az MTI úgy tudja, nem változik az 1 950 forintos eho. A korábbi hírek szerint két és félszeresére nőtt volna, s mint azt a FigyelőNet korábban megírta, ezzel egyértelműen kedvezőtlenebb helyzetbe hozták volna a kis és középvállalkozásokat a nagyvállalatokkal szemben – ám az MTI szerint erre az intézkedésre mégsem kerül sor.

Számos paraméter és megszorító intézkedés azonban ismerős a már korábban kiszivárogtatott anyagokból. Az MTI információi megerősítik azt a korábbi összképet, hogy a kormány jövedelmeket csoportosítana át a magánszemélyektől a vállalkozói szféra, illetve a szerényebb jövedelműektől a tehetősebbek felé.

Nem lesz 13. havi nyugdíj

Helyes döntések?

Igazságosak és válságból kivezetőek a Gyurcsány Ferenc által frissen bejelentett intézkedések? Döntse el Ön! Tegye mérlegre a FigyelőNet által összegyűjtött pró és kontra érveket!

Jövőre a 13. havi nyugdíj beépül a jelenlegi nyugdíjasok ellátásába, az akkortól belépőknek pedig már nem járna ez a juttatás.

Július elsejétől 1,7 millió forintról 2,2 millió forintra nő az szja alsó sávhatára, az adókulcs pedig 18-ról 19 százalékra emelkedik, míg a felső kulcs 36-ról 38 százalékra módosul. Az ez évi adóbevallásokat két kulccsal és két sávhatár alapján kell majd kiszámítani.

Az szja alsó sávhatára 2010-ben 2,2-ről 3 millió forintra emelkedik. Jövőre szűkülnek, illetve megszűnnek az adókedvezmények.

Ez év közepétől kétkulcsos lesz a ma 29 százalékos munkáltatói tb-járulék. A minimálbér kétszereséig, 143 ezer forintig 24 százalékos járulékot kellene fizetniük a munkaadóknak, e fölött maradna a 29 százalékos kulcs. A kormány tervei szerint 2010-től egységesen 24 százalék lesz a tb-járulék.

Magasabb áfa

Szintén július 1-től az általános forgalmi adó 20 százalékos kulcsa 23 százalékra nő, és a cigaretta, az alkohol mellett az üzemanyagok jövedéki adója is emelkedik.

Az év közepétől adóalapot növelő, de nem adózó jövedelem lesz a családi pótlék, az anyasági támogatás és a gyet.

Az MTI információi szerint felmerült, hogy megtakarítást hozna, ha a MÁV idén kevesebb támogatást kapna. A 140 milliárd forintból fennmaradó részt nem az adókból, hanem a strukturális átalakításokból fedeznék.

Hova tegyük a pénzünket válság idején?

Minden kérdésére választ kaphat az eheti Figyelő 32 oldalas mellékletéből!

Szombaton az MSZP választmánya előtt beszél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, vasárnap pedig MSZP-elnökségi, kormány- és frakcióülésen hozzák meg a döntéseket. A tervezett változásokat tartalmazó jogszabályokat, köztük a 2010-re vonatkozóakat is még az idén, a tavaszi ülésszakon elfogadná az Országgyűlés.

—-A Reformszövetség keményebb lenne—-

A kormány kiszivárogtatott terveivel sok tekintetben rokon, ám radikálisabb javaslatokkal állt elő szerdán a Reformszövetség, amelyek az eddig kiszivárgott kormányzati terveknél is jobban sújtanák a munkavállalókat, illetve kedvezőtlenebbül érintenék a kisvállalkozókat. A jövedelmek újraosztásának iránya viszont hasonló: a magánszemélyektől a vállalkozások, illetve a szegényebbektől a tehetősebbek felé áramoltatná a jövedelmeket a Reformszövetség is.

Oszkó osztotta a lapokat

A javaslatok feltűnő módon hasonlítanak a négy nagy adótanácsadó cég tavaly kommunikált adócsomagjára, ami aligha véletlen: a Reformszövetség adómunkacsoportjának vezetője Oszkó Péter, aki részt vett a “Big Four” adócsomagjának kidolgozásában (sőt, a FigyelőNet információi szerint meghatározó szerepe volt abban). Oszkó Péter egyébként tagja a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnökségének is, így vélhetően az sem véletlen, hogy mindkét csomagban nagy hangsúlyt kaptak a nagyvállalati érdekek.

mi a reformszövetség?

A Reformszövetség a gazdasági elit képviselőiből – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetőiből, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökéből – és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeiből áll.

A Reformszövetség 2010-ben megszüntetné az evát és az ekhót, s százmilliárdos nagyságrendben csökkentené az adóbevételeket a források megjelölése nélkül.

Idén a munkáltatói járulékot 5 százalékponttal csökkentené, és az szja 18 százalékos sávhatárát 1,7-ről ötmillió forintra emelné (a kormány csak hárommillióra).

Jöjjön az ingatlanadó?

Két, a költségvetési bevételt növelő intézkedést is javasol: az áfa felső kulcsának 23 százalékra emelését, illetve egy általános értékalapú ingatlanadó bevezetését. Ennek mértéke egy százalék lenne, és a 30 millió forintnál drágább ingatlanokra vetnék ki. A lakóingatlanoknál ez azt jelentené, hogy az értékhatár alatt fennmaradna a jelenlegi ingatlanadóztatás rendszere, felette pedig belépne az új típusú adónem – tartalmazza a Reformszövetség anyaga.

2010-ben további három százalékkal kellene csökkenteni a munkáltatói járulékot, és ötezer forintra növelni a tételes egészségügyi hozzájárulást – véli a Reformszövetség. Jövőre még két bevételt növelő intézkedést javasol, a jövedéki adó – a benzinen és gázolajon kívüli termékek esetében – tízszázalékos emelését, valamint a társasági adó mértékének növelését.

2011-ben újabb 2 százalékponttal csökkentené a munkáltatói járulékot, amely így a mostanihoz képest tíz százalékponttal mérséklődne. Tovább emelné az szja alsó sávhatárát, ötről 15 millió forintra, és megszüntetné az adójóváírást. Eltörölné a vállalkozásokat sújtó kis adókat és megkezdené a helyi iparűzési adó kivezetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik