Üzleti tippek

APEH: 6000 vagyonosodási vizsgálat lesz idén

Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2007-2008-ban összesen 17 156 vagyonosodási vizsgálatot végzett, és ennek alapján csaknem 74,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke.

Bár az idei adóellenőrzési irányelveket csak február 20-án teszi közzé az APEH, 2009-ben valószínűleg a tavalyival megegyező, közel 6 ezer vagyonvizsgálatot folytat majd – felelte az MTI kérdésére Szikora János.

Az elmúlt két év alatt lefolytatott több mint 17 ezer ellenőrzés közül fellebbezés nélkül 13 920, azaz 77 százalékuk már jogerőre emelkedett, tehát első fokon lezárult – mondta Szikora János. Az elnök ehhez hozzáadta azt az 1511 vizsgálatot is, amelyet másodfokon helybenhagytak, s így két év alatt az összes ellenőrzés 88 százaléka fellebbezés nélkül, illetve a másodfokú határozattal lezárult.

40 milliárd

A megállapított adókülönbözet összege 40,3 milliárd forint volt.
Az elnök kitért az adóhatóságon belüli 3191 jogorvoslati kérelemre, illetve fellebbezésre, amelyekből a két év alatt 23 vizsgálatnál született megsemmisítő határozat, azaz “az adóhatóság másodfokú szerve összesen 23 esetben látta úgy, hogy nem volt helye ilyen jellegű vizsgálatnak”.
Az egy megállapításra jutó adókülönbözet értéke 2007-ben 5,7 millió forint volt, tavaly némileg emelkedett 7,9 millióra – jelezte Szikora János.

Az elnök elmondta: a két év során indult 1225 bírósági perből eddig 569 zárult le, 14 megsemmisítő határozat született, “azaz 14 esetben mondta ki a bíróság, hogy a vagyonosodási vizsgálat nem volt megalapozott”, ugyanakkor a helybenhagyó határozatok száma 326 volt, 34 esetben megváltoztató határozatról döntött a bíróság, a permegszüntetések száma 91, az új eljárásra kötelezett vizsgálatok száma 104 volt.

12,7 milliárd

A vizsgálatok révén 2008 végéig befolyt összeg 12,7 milliárd forintot tett ki, de “az adóknál megjelenő összegek évek alatt folynak be, hiszen a bírósági szakasz elhúzódik” – magyarázta Szikora János.

Az elnök úgy látja, hogy a vagyonosodási vizsgálatoknak nemcsak az említett közvetlen, milliárdokban megjelenő hatása fontos, hanem a tudatformáló hatása is. Az a magánszemély, akinél vagyonosodási vizsgálat volt, “munkatársaim megfigyelése szerint jobban odafigyel a következő évi adóbevallására, s ha minimálbéren volt bejelentve, akkor elgondolkozik azon, hogy a továbbiakban esetleg változtasson ezen, s az is végiggondolja a minimálbér feladását, akinél nem volt vagyonosodási vizsgálat” – adta közre a tapasztalatokat Szikora János, hozzátéve, hogy “nehéz magyarázatot adni arra, miszerint minimálbérből hogyan lehet nagy értékű vagyontárgyakra szerte tenni”.

A megállapítások esetén alkalmazott védekezési mechanizmusokat firtató kérdésre az elnök elmondta: sokan azt próbálják elmagyarázni, hogy baráti kölcsönből vették az értékes vagyontárgyakat, s amikor a kölcsönadót kérdezik, akkor ugyanaz a válasz születik, noha sok esetben minimálbéresek kölcsönöznek barátaiknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik