Üzleti tippek

Nem akarnak kiszervezett HÉV-et a szakszervezetek

admin
admin

2009. 01. 26. 14:22

Nem tartják előkészítettnek a HÉV leválasztását a BKV egyéb egységeiről a szakszervezetek, azon túl, hogy a cég holdingosítását is elhalasztanák.

Többek között a HÉV kiszervezésének leállítását kéri a BKV vezetőségétől a cégnél működő tizenegy – elsősorban kötöttpályás – szakszervezet abban az ötpontos javaslatcsomagban, amelyet hétfőn nyújtottak át a döntéshozóknak – közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese.

A HÉV kiszervezése előkészítetlen: nincsenek hatástanulmányok, a koncepció hatásai jelenleg nem mérhetőek fel, és hiányzik az a 30 milliárd forint is, amellyel az állam beszállna egy a BKV-val közösen létrehozandó közlekedési cégbe – mondta.

A szakszervezetek azt is javasolták, hogy a BKV menedzsmentje a cég holdinggá való átalakítását átmenetileg vegye le a napirendjéről, és dolgozzon ki az érintett szakszervezetek bevonásával más alternatívát, mint például az önálló üzemigazgatóságok létrehozása.

Erre azért volna szükség, mert véleményük szerint, későbbi időpontban, kedvezőbb piaci feltételek létrejöttével az üzemigazgatósági modellről könnyebb lenne az átállás a holdingrendszerre.

A szakszervezetek a nyomásgyakorlás elkerülése érdekében azt is kérik, hogy a munkáltató rendezze a létszámkeret feltöltését, amelyre még a májusi megállapodáson ígéretet tett. Az érdekképviseletek akkor úgy vélték, hogy néhány – például műszaki – területen létszámhiány tapasztalható a BKV-nál – emlékeztetett az elnökhelyettes.

A BKV menedzsmentjének küldött levélben a szakszervezetek azt is kérik a munkáltatótól és a fővárosi önkormányzattól, hogy dolgozzanak ki március 1-jéig egy olyan közép- és hosszú távú finanszírozási programot, amely igazolhatóan és kétséget kizáróan alkalmas a BKV Zrt. folyamatos, veszteségmentes működtetésére.

Ha a cég vezetése elfogadja a javaslatokat, akkor a szakszervezetek hajlandóak eltekinteni a sztrájktól; a menedzsment szerdáig tanulmányozza az érdekképviseletek levelében foglaltakat – tette hozzá Gulyás Attila.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.