Üzleti tippek

Száműzi a reklámokat a francia köztévé

admin
admin

2009. 01. 13. 09:34

Hirdetések helyett adókból tartaná el Sarkozy a francia közszolgálati csatornákat, amelyek januárban meg is kezdték a reklámmentes műsorszórást. A nézők örülnek, a tévések sztrájkolnak, a szenátus még nem adta áldását a reformra.

Reklámszünetek nélkül sugározzák adásukat január ötödikétől a francia közszolgálati tévécsatornák, legalábbis este 8 és reggel 6 óra között. Az első reklámmentes műsorokra a szokásosnál 3,1 millióval több néző volt kíváncsi országszerte – idézi a Médiamétrie médiakutató intézetet a Le Figaro.

A szakértők szerint ebben szerepet játszhatott a történelmi pillanat jelentősége, de volt prózaibb oka is: a Franciaországot sújtó rendkívüli hideghullám miatt mindenki az időjárás-jelentést figyelte. Ami a nézettséget illeti, a “királyi” France 2 a nézők 21 százalékát, a szintén közszolgálati France 3 a nézők 12 százalékát kötötte le, de a magántulajdonú TF1 csatorna még így is megőrizte vezető pozícióját 28 százalékkal.

80 órán át vitatták

Kevesebb reklám, több kultúra: ez az elv vezérelte Nicolas Sarkozy francia elnököt, amikor kezdeményezte a közszolgálati média reformját 2008 elején. “A közszolgálat alapvető követelménye a minőség. Nem működhet kizárólag kereskedelmi szempontok alapján” – szögezte le.

2008 decemberében, 80 órányi parázs vita után a francia nemzetgyűlés elfogadta a törvénytervezetet, amelynek értelmében a négy közszolgálati tévéadó, a France 2, 3, 4 és 5 beszünteti a reklámok sugárzását. A korlátozás kezdetben csak este 8 és reggel 6 óra között lesz érvényes, de a tervek szerint 2011 végére teljesen eltűnnek a hirdetések a France Télévisions csatornáiról – adja hírül a Le Figaro. Bár a tervezet még a szenátus jóváhagyására vár, az intézkedés múlt hétfőn életbe lépett.

Már az első időszakban negyedével csökken a közszolgálati adók összes reklámideje, ami a teljes forgalmuk mintegy felének kiesését jelenti. Az elveszett reklámbevételeket pótlandó a francia törvényhozás adót vet ki a kereskedelmi csatornák megnövekedett profitjára, illetve kisebb mértékben az alternatív elektronikus médiumok forgalmára – tájékoztat a párizsi napilap. Az adóért kárpótlásul viszont a kereskedelmi csatornák újabb reklámblokkokat csempészhetnek a műsorukba.

Harc a függetlenségért

Nem is a kereskedelmi adók elégedetlenek az intézkedéssel, hanem a közszolgálati médiumok. Anyagi biztonságát és politikai függetlenségét, szerkesztőségi szabadságát féltve a France 2 és 3 stábja is sztrájkot hirdetett – számol be a Le Figaro. Ennek következtében a két adó hírprogramjai részben vagy egészben elmaradtak múlt szerdán, illetve képi összeállítással vagy egyéb, nem élő műsorral helyettesítették őket.

Ezzel egy időben a két csatorna több száz alkalmazottja tüntetett a szenátus székhelye előtt – idézi a Le Figaro az AFP hírügynökség jelentését. Céljuk az volt, hogy meggyőzzék a bent ülésező honatyákat: szavazzák le a közszolgálati reformtervezetet. Több szenátor a támogatásáról biztosította a tüntetőket, a baloldali frakciók pedig egy emberként hagyták el az üléstermet abbéli felháborodásukban, hogy az eléjük terjesztett törvénytervezet gyakorlatilag már hatályos.

“Január ötödikén a törvény hatályba lépett, kész tények elé állítva gyűlésünket. Ez súlyosan sértő, megalázó a szenátorokra nézve, a hatalommal való visszaélés, törvénysértő eljárás a kormányzat részéről” – füstölgött Jack Ralite szenátor, volt kulturális miniszter. A felsőházi vita folytatódik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.