Üzleti tippek

Januárban választ elnököt az MTV

admin
admin

2008. 12. 30. 14:28

Január 12-én jelölnek és - ha ez sikerül - választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától kedden.

Mint a megkérdezettek név nélkül elmondták: a meghívókat a napokban küldik ki az első lépés megtételére jogosult elnökség tagjainak, valamint a velük együtt a választásban résztvevő civil delegáltaknak.

Közlésük szerint azzal a kérdéssel egyelőre hivatalosan nem foglalkoztak, befolyásolja-e a procedúrát az a tény, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a parlamenti pártok konszenzusára alapuló médiatörvény-tervezet benyújtásáról, a kimunkálók pedig december 23-án közzétették a javasolt normaszöveg második változatát is.

Összesen tizenhatan vették fel a pályázaton induláshoz szükséges információs csomagot, és egy kivétellel mindannyian be is nyújtották elképzeléseiket a december 19-i határidőig a posztra kiírt, sorrendben negyedik pályázaton.

A tisztség március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása. Ő volt a Magyar Televízió első olyan elnöke a médiatörvény 1995-ös elfogadása óta, akinek sikerült kitöltenie hivatali idejét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.