Üzleti tippek

Aggódnak az oroszok a MÁV-sztrájk miatt

admin
admin

2008. 12. 16. 17:00

Száznál is kevesebb MÁV-os sztrájkolt, igaz a MÁV START-nál 336-an nem vették fel a munkát - állítja a MÁV. A vonatok 64 százaléka járt, Oroszországban viszont már aggódnak.

Kedd déli tizenkét óráig a vonatok 64 százaléka közlekedett, vagyis 716 kijelölt vonatból 460 járattal utazhattak – közölte a FigyelőNettel Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.

Tájékoztatása szerint a forgalomirányítás területén 2470 dolgozóból csupán 98 vasutas nem vette fel a munkát, 2372-en dolgoznak, ennek megfelelően a sztrájkolók aránya 4 százalék. A MÁV-START Zrt. 1240 munkatársa közül 336-an sztrájkolnak, 904-en dolgoznak, a sztrájkolók aránya így 27 százalékos.

nincs megállapodás

Nem született megállapodás kedden késő délután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok tárgyaló delegációja között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, továbbá a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.

Mindeközben az Oroszországi Vasutak Nyrt.-nél aggodalommal fogadták a magyar vasutasok sztrájkját, illetve a Magyarországgal való személy- és áruforgalom felbomlásával kapcsolatos helyzetet – tette hozzá a sajtófőnök.

Üres a Déli

Budapest Déli pályaudvaron továbbra is szünetel a vasúti közlekedés, de a Nyugati és a Keleti pályaudvar (csökkentett üzemmódban) működik. A Székesfehérvár, Pusztaszabolcs elővárosi vonalakon óránként, a ceglédin is óránként járnak vonatok. Komárom, Pusztaszabolcs, Székesfehérvár felől a Kelenföldi pályaudvarig közlekednek a vonatok és onnan indulnak.

A Nyugatiból indulnak és érkeznek vonatok Esztergomba (1-2 vonat), Vácra óránkénti, Veresegyházára másfél óránkénti eljutást biztosít a MÁV. Rákoson sztrájkolnak, ezért Hatvanból Pécelig közlekednek a vonatok körülbelül óránként. Újszász felől 2-3 óránként Rákoshegyig biztosított a közlekedés. A Budapest-Lajosmizse és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon szinte menetrendszerinti közlekedés van.

Miskolc sztrájkol

Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében akadozik a vasút, mert Miskolcon sztrájkolnak. Eger–Füzesabony között nem járnak a vonatok, csakúgy, mint Miskolc és Hidasnémeti között. A Miskolc előtti állomásokról Bz motorvonatokkal lehet eljutni. Füzesabony és Hatvan felé óránként indulnak vonatok Nyékládházáról. Hatvanból Somoskőújfalu felé majdnem menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Szeged állomás továbbra sem indít és nem is fogad vonatot. Az utasok autóbuszokkal juthatnak el Kiskundorozsmára, ahova érkeznek és ahonnan indulnak a budapesti vonatok 20-30 perc késéssel. A vonatok kb. 1,5-2 óránként közlekednek. A szegedi vonatok Kőbánya-Kispest állomásig közlekednek. Békéscsaba és Lőkösháza forgalmát déltől két Szolnokról átirányított szerelvény segíti, így némileg megoldott a hivatásforgalom is.

Továbbra sem közlekednek a vonatok a Mezőhegyes-Battonya és a Kisszénás-Kondoros mellékvonalakon, Szeged és Szabadka kishatárforgalomban, továbbá a Mezőhegyes-Orosháza-Szarvas-Mezőtúr vasútvonalon. Szeged állomás sztrájkja miatt a Békéscsabára közlekedő vonatok Szeged-Rókus állomásról indulnak és oda is érkeznek. Kecskemétre irányítottak 5 jegyvizsgálót kisegítésként Szentesről. Induláskor felvették a munkát, ám Kecskeméten azonban sztrájkot jelentettek.

Zala fogad és indít

Zalaegerszeg csomópont forgalmi munkatársai közül minden szolgálatra jelentkező munkavállaló felvette a munkát. Ukk és Tapolca közötti vasúti vonalon nappal ismét közlekedhetnek a vonatok. Zalaegerszeg tehát fogadni és indítani is tudja a vonatokat. Az átmenő személyszállítási vonatforgalom biztosított. A területen a kocsivizsgálat is megoldott.

Veszprém csomópont területén a nappalos szolgálatra jelentkező 98 fő forgalmi munkavállaló közül mindenki felvette a munkát. Ezen a területen is megoldott a kocsivizsgálat, Veszprémben a jegyvizsgálók is dolgoznak.

Háromból kettő

Celldömölk csomóponton az átmenő vonatforgalom biztosított. A szolgálatra jelentkező jegyvizsgálók többsége csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A kocsivizsgálat Celldömölk állomáson is megoldott. Ukk és Győr irányába egy-egy Bz-motorvonat biztosítja a személyszállítást. Pápa állomáson is okozhatnak a jegyvizsgálók fennakadást, ahol a szolgálatra jelentkező 3 jegyvizsgálóból 2 sztrájkol.

A mozdonyvezetők egyáltalán nem sztrájkolnak, csakúgy, mint a műszaki (gépészeti) karbantartók. A magyar vasút vezetése továbbra is bízik abban, hogy az éjszaka szolgálatba lépő vasutasok túlnyomó többsége belátja: most a jövő, a stabil munkahelyek megőrzése a tét és nem csatlakozik a munkabeszüntetéshez. A vasútnak szolgáltatnia kell – az utasok érdekeit kell szem előtt tartani! Az utasok érdeke pedig az, hogy kiszámítható menetrend legyen minél előbb! A MÁV Zrt. vezetése ezúton is köszöni minden felelősen gondolkodó vasutas munkáját!

Információ

A MÁV-START Zrt ezúton is tájékoztatja az utasokat, hogy a szakszervezeti sztrájk ideje alatt a MÁV-START Zrt. honlapján folyamatosan figyelemmel követhetik az aktuális vasúti közlekedés helyzetét. A www.mav-start.hu oldal sárga színnel kiemelt „Sztrájk percről-percre” rovatban rendszeresen frissítésre kerülnek a személyszállító vonatok indulására vagy kimaradására vonatkozó információk.

A MÁVDIREKT információs központ megerősített szolgálattal várja hívásaikat a 06-40-49-49-49-es telefonszámon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.