Üzleti tippek

Plakátország

A közterületi hirdetési piac egyik meghatározó szereplője, az attraktív plakátfelületeiről ismert Mediacontact Kft, már a régiónkban terjeszkedik.

Az Üzlet & Siker pályázatán a kíváncsiság és a megmérettetés iránti vágy volt az elsődleges motiváció – mondta a cégvezető, Somogyi Miklós, aki a pályázattal együtt járó auditot nem csak az új információk miatt találta érdekesnek, hanem azért is, mert így más nézőpontból, teljesen új értékelési szempontok szerint láthatta a céget. Hogy számít-e a magyar piacon egy elismerés, díjazás? Erről úgy vélekedett: az árbevételükre aligha lesz hatással, viszont jelentős presztízsértéke van az elismerésnek.

A jelenlegi globális pénzügyi válság kkv-kat érintő hatásiról szólva kifejtette: „Egyelőre mindenki csak találgat, hogy milyen kihatásai lesznek a válságnak. Annyi bizonyos, hogy jelentős növekedéssel nem lehet majd számolni.” Abban bíznak, hogy azok a cégek, amelyek talpon akarnak maradni, továbbra is költeni fognak beruházásokra, innovációra, kommunikációra. Más szóval: a cég piaca – állítja a cégvezető –várhatóan nem szűkül be olyan mértékben, mint például az autóipari beszállítóké.

Az alkalmazható nyerő stratégiát abban látja, hogy minőségi szolgáltatásokat kell nyújtani – megfelelő rugalmassággal a megváltozott körülmények között is. Továbbá különösen fontos lehet most az ügyfelek igényeinek gyors felismerése. „Meggyőződésünk – tette hozzá –, hogy az egyre nagyobb versenyt támasztó hazai piacon sikereinket továbbra is a szolgáltatások magas színvonalának fenntartásával és a hirdetési eszközök-hálózatok kreatív, a reklámfogyasztási és hirdetői igényeket a legmesszebbmenőkig figyelembe vevő fejlesztésével érhetjük el.”

Az ügyvezető szerint a hazai kkv-knak van esélyük a nemzetközi versenyben. Mint mondta, akinek megfelelő stratégiája és üzleti modellje van, könnyen át tudja ezt ültetni a környező országokra, főleg a kelet-európai térségre.

A cég névjegye

Név: Mediacontact Kft.
Alapítva: 1996
Cégvezető: Somogyi Miklós
Profil: közterületi média, utcabútorok
Árbevétel: 584 M HUF
Alkalmazottak száma: 7 fő
Működési terület: Magyarország
Korábban indult-e az Üzlet & Siker pályázatán? Nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik