Üzleti tippek

Félreértett felmondások az esztergomi Suzukinál

Több száz szlovákiai munkás adta be önként a felmondását az esztergomi Suzuki autógyárban, abban bízva, hogy így háromhavi fizetésüknek megfelelő összeghez juthatnak.

Gyári munkásoktól azt az információt kapta a pozsonyi Új Szó című napilap, hogy mintegy 800 ember nyújtotta be a felmondását annak hallatán, hogy mindazok, akik december 18-ig felmondanak, a 13. havi fizetés mellett megkapják januári és februári bérüket is. Ám a híreszteléssel ellentétben csak azokat illeti meg ez az összeg, akiknek beutaztatását a Suzuki a jövőben nem tudja biztosítani, vagyis az autógyár 30 kilométeren belüli körzetéből érkezőkre nem vonatkozik ez az ajánlat.

Az Esztergommal szemben, a Duna másik partján, a 30 km-es körzeten belül fekvő Párkányból (Stúrovo) átjáró munkások közül többen úgy vélik, hogy a tájékoztatás nem volt egyértelmű, mert csak azután tudták meg, hogy az önkéntes felmondásért ígért pénz pontosan kinek jár, amikor már aláírták a felmondási papírokat.

A Suzuki egyik alkalmazottja a lapnak elmondta, hogy a tömeges felmondás miatt sok munkahely üresen maradt, ezért a kényszerszabadságra küldöttek egy részét már visszahívták dolgozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik