Üzleti tippek

Visszafogja magát az OTP Ingatlan

admin
admin

2008. 12. 12. 06:46

Drasztikusan visszafogja tevékenységét a lakásépítési piac egyik meghatározó cége, az OTP Ingatlan Zrt., a társaság a projektek kétharmadát leállítja vagy szünetelteti - írta a pénteki Napi Gazdaság.

A már előkészített, illetve elindított lakásprojektek több mint kétharmadának kivitelezését vagy el sem kezdik, vagy szerkezetkész állapotban leállítják – mondta Szabó János, a cég elnök-vezérigazgatója a napilapnak.

Budapesten több mint háromszáz lakás építését tervezték, illetve már el is kezdték a munkálatokat, ebből száz készül el 2009 első félévében, a többinek a kivitelezését szüneteltetik. A vidéken tervezett félezerből száz lakás építése kezdődik el és fejeződik be, a többit el sem kezdik, illetve félbehagyják. Egyedül a balatoni fejlesztéseket folytatják, mert ott jól megy a piac – tette hozzá.

A napilap emlékeztetett arra, hogy a piac másik meghatározó szereplője, a Trigránit Zrt. is jelentős lassításra szánta el magát, megfelezi beruházási terveit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.