Üzleti tippek

Koncessziósdíj-csökkentést kértek a kereskedelmi tévék

admin
admin

2008. 12. 04. 08:41

Az ORTT (Országos Rádió és Televízió testület) elutasította mindkét országos kereskedelmi tévécsatorna azon kérését, hogy jelentősen csökkentsék műsorszolgáltatási díjukat – értesült az MTI.

„A jelenlegi jogszabályi környezetben nem teljesíthető a kérés” – indokolta egyikük egy tavaly téli törvénymódosításra hivatkozva. Mindeddig sem az RTL Klub, sem a TV2 nem válaszolt az MTI azon megkeresésére: mire hivatkozva, és mekkora mérséklést kértek, illetve tudnak-e arról, hogy az ilyen ügyekben nem dönthet idén a testület, mivel a digitális átállásról szóló törvény tavaly decemberben elfogadott módosítása megtiltotta ezt.

A KDNP támogatásának hiányában négypártiként benyújtott módosítás szerint az ORTT „azzal a feltétellel írhat ki, és bírálhat el rádiós vagy televíziós műsorszolgáltatási jogosultságra vonatkozó pályázatot, illetve újíthatja meg bármely rádió vagy televízió műsorszolgáltató jogosultságát, hogy a jogosultság időtartama az audiovizuális médiaszabályozásra vonatkozó új alaptörvény hatálybalépését követő 120. napon, de legkésőbb 2008. december 31-én lejár. A testület egyetlen műsorszolgáltató esetében sem csökkentheti a műsorszolgáltatási díjat.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.