A Legfelsőbb Bíróság szerdán kihirdetett ítéletében, a felperesek felülvizsgálati kérelmét elutasítva, fenntartotta hatályában a Fővárosi Ítélőtábla által 2007-ben hozott, a GVH-nak igazat adó ítéletet.
A GVH korábban megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) által 2002 júliusában, illetve augusztusában kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő vállalkozások – a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. – versenytörvénybe ütköző megállapodást kötöttek. Ennek keretében egymás között előzetesen megállapodtak abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett.
A GVH 2003. februárjában hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy az NA Rt. által 2002. augusztusában (az M7 balatonszárszói, az M7-M70 Becsehely-Letenye, és az M3 görbeházai szakaszra) kiírt nyílt, előminősítéses közbeszerzés során az említett vállalatok összejátszottak-e. Az eljárást később kiterjesztette a 2002. júliusban kiírt, majd eredménytelennek nyilvánított ugyanezen szakaszokra vonatkozó meghívásos pályázatra is.
A GVH a rendelkezésére álló iratok, nyilatkozatok és egyéb bizonyítékok alapján megállapította, hogy a cégek előzetesen felosztották egymás között, hogy melyik pályázó melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg, illetve, hogy a fővállalkozó melyik vállalkozást fogja alvállalkozóként bevonni az összesen 59,91 kilométeres, bruttó 160 milliárd forintos építkezés során. Az áregyeztetésben és a piacfelosztásban megnyilvánuló akarategyezség az eredménytelenné nyilvánítás után fennmaradt a megismételt pályázat során is.
Az ilyen típusú kartell az európai uniós gyakorlat szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a források hatékony elosztását és árfelhajtó hatású – áll a versenyhivatal közleményében.
Az összejátszás piactorzító hatása számottevő volt, mert abban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalkozás részt vett. A nem versenykörülmények között kialakult árak több évre kiterjedően befolyásolhatták a magyarországi autópálya-építéseket. A GVH – követve korábbi határozatait – tekintettel volt arra is, hogy a jogsértés közpénzek felhasználását érintette, így annak hatása fokozottan sértette a társadalmi érdekeket.
A GVH határozata ellen a megbírságolt vállalkozások – a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. – a Fővárosi Bírósághoz, a Fővárosi Ítélőtáblához, majd végül a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak.
A kivetett bírságot (Betonút Rt.: 2,212 milliárd forint; DEBMÚT Rt.: 496 millió forint; EGÚT Rt.: 496 millió forint; Hídépítő Rt.: 1,371 milliárd forint; Strabag Rt.: 2,468 milliárd forint) a cégek 2005. decemberében, illetve 2006. januárjában befizették.
A GVH a közleményben rögzíti: a károsultak kártérítési per formájában fordulhatnak polgári bírósághoz a kartell magatartás által okozott károk megtérítése érdekében. A kártérítési pereket a GVH rendkívül fontosnak tarja, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján e perek komoly elrettentő erővel bírnak a jogsértő vállalkozásokkal szemben.