Üzleti tippek

Eltörölné a kormány a “haláladót” 20 millió alatt

20 millió forint alatt nem kellene örökösödési illetéket fizetni - a kormány és az MSZP támogatja az MDF elképzelését. Az MSZP ezzel komoly gesztust gyakorol az ellenzéki párt felé. Az MDF ennek ellenére nem szavazza meg a költségvetést - mondta a FigyelőNetnek Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Örökösödési illeték pro és kontra.

A kormánnyal együtt támogatják az örökösödési illeték rendszerének megváltoztatását, amely szerint a közeli rokonok esetében 20 millió forintos értékhatár alatt eltörölnék ezt a terhet – mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető szombaton Budapesten az MSZP választmányának ülése után a távirati iroda információi szerint. A mentességet pedig az elsőfokú örökösök, gyermekek, szülők, házastársak kaphatják meg az MDF szerkesztőségünkhöz eljuttatott háttéranyaga szerint.

Újabb fordulat

Herényi Károly korábban benyújtott önálló módosító javaslata három elemből állt: az örökösödési illeték eltörléséből 20 millió forintig, az szja sávhatár eltolásából, s a mindezekre fedezetet nyújtó két százalékpontos áfaemelésből. Ez három önálló bizottsági javaslatra töredezett szét, amelyből csak az áfaemelés került be a kormány által támogatott sorba. Fonák módon azonban a kormány közölte: bár a kormány támogatja a javaslatot, a parlamentben a kormány tagjai nemmel fognak szavazni.

pro és kontra

+ A vagyonnövekedést adóztatja, csökkenti az egyenlőtlenséget

+ Bevétel a költségvetésnek

– Adminisztrációs és adózási többletteher az amúgy is fájdalmas helyzetben lévő családoknak

– Alacsony az aránya az illetékbevételekben, viszonylag kevés bevételt jelent

Veres János az országos érdekegyeztetésen ezt valahogy úgy magyarázta: bár a kormány tulajdonképpen egyetért az MDF-es módosítóval, ám számszakilag mégsem jó, így a kormány nem tudja megszavazni. Hétfőn az MSZP képviselőcsoportja dönt majd arról, hogy kikérik-e az áfaemelési javaslatot a támogatott sorból. Ha úgy döntenek, kikérik, s a Parlament igennel szavaz, a képviselők külön szavazhatnak a módosítóról.

A történet újabb fordulatot vett Lendvai Ildikó bejelentésével, amely szerint a kormány, illetve az MSZP támogatja az örökösödési illeték eltörlését is 20 millió forintig.

A költségvetésre az MDF nemmel szavaz

Nem tudni azonban, mi lesz a személyi jövedelemadó sávhatárának eltolásával, s igazából azt sem tudjuk, mi lesz az áfaemeléssel – maga Veres János is azt mondta pénteken az érdekegyeztetésen: nem tudja, hogy végződik az adótörvény megszavazása.

(A cikk elkészülte után viszont kiderült, Lendvai Ildikó frakcióvezető úgy nyilatkozott: az MSZP nem szavazza meg az áfaemelést, így viszont az szja sáveltolására sincs sok esély, hiszen annak fedezetéül javasolta az MDF az áfa megemelését.)

Herényi Károly a FigyelőNet kérdésére szombat délután úgy fogalmazott: nem tudja, a későbbiekben esetleg a sáveltolás javaslata is megkaphatja-e a kormány, illetve a képviselők támogatását.

mennyi örökösödési illetéket kell most fizetni?

Az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája 18 millió forintig 11 százalék, a 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15 százalék, a 35 millió forint feletti rész után 21 százalék illetéket kell fizetni.

Ha ingatlanról van szó az adómértékek kedvezőbbek: 18 millió forintig 2,5 százalékot, a 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 6 százalékot, a 35 millió forint feletti rész után 11 százalékot.

Ha nem elsőfokú örökösökről van szó, a kulcsok magasabbak, a teljes adótábla megtalálható itt.

Forrás: Apeh.hu

A politikus határozottan kijelentette: a “haláladó” részleges eltörléséért cserében az MDF nem szavazza meg a költségvetést, két különböző törvényről van szó. Az adótörvényeket viszont lehet, hogy megszavazza. Ám biztosat még erről sem tud mondani, hiszen még nem látni, a végszavazásra “mi áll össze” – tette hozzá a politikus.

Érvek és ellenérvek

Az ellenzéki párt szerint az adónem az adminisztrációs, valamint a családok számára okozott komoly terhekhez viszonyítva a költségvetés számára nem jelent érdemi bevételt, s már megadóztatott jövedelmet adóztat meg újra – olvasható az MDF szerkesztőségünkhöz még szombat délelőtt eljuttatott háttéranyagában.

mennyi?

Az adóhatóság adataiból az tűnik ki, hogy az idén már csaknem 130 milliárd forintos illetékbevételből még 7 milliárdot sem tesz ki az örökösödési illeték. Az MTI szerint viszont Lendvai Ildikó azt mondta, az intézkedés jövőre 15 milliárd forint bevételcsökkenést jelent.

Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének egyik értékelő tanulmánya szerint viszont az örökösödési illeték (“haláladó”) megszüntetése mellett hibásan érvelnek, így például nem helytálló, hogy más EU-tagországban nincs ilyen közteher (lásd például Németország), csak nem illetéknek, hanem adónak nevezik. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az örökösödési illeték – a költségvetési bevételek biztosítása mellett – az esélykülönbségek mérséklésében is szerepet játszik, s megszüntetése rossz példa a vagyonarányos közteherviselési gyakorlat szélesítése szempontjából – olvasható a tanulmányban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik