Üzleti tippek

A gyáli Tescónál tüntetnek a tejesek

Félpályás útelzáró demonstrációt kezdtek péntek reggel a mezőgazdasági termelők Gyál és Alsónémedi közelében, az akcióval azt akarják elérni, hogy a nagy áruházláncok a jelenleginél nagyobb arányban forgalmazzanak magyar árukat.

A gazdák, termelők az első helyszínen mintegy 50, a másodiknál 30 kocsival sorakoztak fel, hogy érdekeiknek érvényt szerezzenek – közölte a tüntetés egyik szervezője. A demonstrációk mindkét helyszínen békés körülmények között zajlanak, és előreláthatóan délután érnek véget.

Tíz pontos petíció

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács alelnöke elmondta, hogy a tüntetés résztvevői a nap során 10 pontban összefoglalt petíciót adnak át a Tesco, illetve a Penny Market képviselőinek. A követelések között szerepel a magyar áru legalább 80 százalékos aránya az áruházak polcain, a beszállítókkal szemben a 30 napos kifizetési határidők betartása, és a gazdasági erőfölénnyel való rendszeres visszaélés megszüntetése.

A rendőrség által biztosított demonstráció mindkét helyszínén lelassult a forgalom. Gyálnál a Tesco raktárához vezető úton a beérkező kamionok torlódtak fel, Alsónémedinél pedig az 5-ös út Budapest felé vezető sávjában felsorakozott autók akadályozzák a közlekedést. A tüntetők a türelmetlenkedő autósok között frissen fejt tejet osztanak. Az autósok többsége rokonszenvez a tüntetőkkel.

Budaörösön spontán demonstrálnak

A déli órákban új helyszínen, a budaörsi Tesco áruház parkolójában spontán demonstrációval egészült ki a tüntetés. Itt “Import helyett hazait!” és “Magyarországi multikba magyar árut!” feliratú transzparensekkel sorakozott fel egy tejtermelő és baromfitartó gazdákból álló 25-30 fős csoport. Az arra járóknak ingyen tejet, tejterméket és baromfikészítményeket osztogattak. Egy népi zenét játszó 3 tagú zenekar is megjelent a jó hangulat biztosítására.

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács alelnöke a demonstrálók nevében itt is átadta a petíciót az áruház képviselőjének, Gillemot Katalinnak, aki kijelentette: készek a követelések megvitatására.

Istvánfalvi Miklós a be nem jelentett demonstrációt azzal indokolta, hogy a sajtóban hamisan az jelent meg, miszerint a magasabb árak elérése lenne a pénteki tüntetésük célja. Ezzel szemben – ahogy a petíció is megfogalmazza: a külföldi eredetű termékek folyamatos minőségi kontrollja, a törvények betartása és a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma szerepel a követelések között – szögezte le.

A beszállítási árak 45 százalékát rá kell még fizetniük

Takács László, a Baromfi Termék Tanács igazgatója a budaörsi helyszínen elmondta, hogy a multi kereskedőcégek a beszállító hazai termelőktől összesen 80 féle címen szednek be visszatérítési pénzeket.

Ezek a hálózatfejlesztés, polcdíj, születésnapi hozzájárulás ürügyén gátlástalanul visszavett pénzek az eredetileg kialkudott beszállítási árak 40-45 százalékát teszik ki. Ennek a tarthatatlan gyakorlatnak a rovására írható az igazgató szerint, hogy 4 év alatt 50 ezer tonnával esett vissza a hazai baromfitermelés, ami az összes fogyasztás 15 százalékának felel meg.

Remény Ervin, a 100 tagot tömörítő Húsiparosok és Húskereskedők Szövetségének vezetője, a pénteki demonstráció egyik szervezője kifejtette: az egyenlő feltételek hiányára vezethető vissza a sertéstartás visszaszorulása. Jelenleg az indokoltnál mintegy 50 százalékkal kevesebb, 3,5 millió sertést hizlalnak az országban.

A többletet a multi cégek gyakran ellenőrizetlen minőségű, irreálisan olcsó importból fedezik, nehezítve a hazai termelők helyzetét – szögezte le.

A demonstrálók vezetői hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek az áruházláncok képviselőivel, és ennek kimenetelétől függ, lesznek e további tüntetések – erősítette meg Istvánfalvi Miklós.

A kormánnyal tárgyalnának

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) javasolja, hogy a kormány kezdeményezzen egyeztetést a termelők, a kereskedők és fogyasztók részvételével a kereskedők által korábban visszautasított etikai kódex elfogadásáról, és az élelmiszerforgalmazás közös, átfogó ellenőrzéséről, valamint a tisztességes verseny, továbbá a hazai munkahelyek megőrzése érdekében.

A MOSZ Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya állásfoglalásában megalapozottnak és indokoltnak tartja az állattenyésztők pénteken kezdett demonstrációját, amellyel a nagy áruházláncok gyakorlata ellen tiltakoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik