Üzleti tippek

Még mindig eladó a Pápai Hús

admin
admin

2008. 11. 12. 14:08

Harmadszor hirdették meg eladásra 7,1 milliárd forintos összegért a két éve felszámolás alatt álló Pápai Hús Zrt.-t; a pályázati határidő pénteken jár le.

Ha most sem kel el a cég, akkor a bezárása elkerülhetetlen, s ezzel 1300 dolgozó vesztené el a munkahelyét, és 2500-3000 sertéstenyésztő beszállító helyzete kerülne veszélybe – mondta Varga Jenő felszámolóbiztos, a budapesti Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Szerinte azonban most reális esély van arra, hogy vevőre találjon a pápai húsgyár, ugyanis két vállalkozói csoport is hitelkérelemmel fordult a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB), illetve a kormányhoz azért, hogy vállaljon garanciát a több milliárdos MFB-hitelért, amelyet a pápai húsgyár megvételéhez igényelnek. A hitelkérelmek megalapozottak – jelentette ki a felszámoló, megjegyezve ugyanakkor, hogy arról még nincs, nem lehet tudomása, hogy valójában pályázott-e a két konzorcium.

A felszámoló szerint a korábbi évek során többmilliárdos adósságot felhalmozott Pápai Hús Zrt. az utóbbi két évben „talpra állt”, ugyanis a Vectigalis Zrt. kapott banki hitelt, visszaszerezte a bankok és a beszállítók bizalmát, így az elmúlt két évben a termelés folyamatos volt. Hozzáfűzte: példa nélküli, hogy egy felszámolás alatt lévő céget Magyar Termék Nagydíjjal tüntessenek ki, márpedig a Pápai Hús Zrt. az idén megkapta ezt az elismerést. A felszámolóbiztos megjegyezte, hogy a cég szeptember óta már nyereséges.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.