Üzleti tippek

Megszűnhet az AFP függetlensége

Aggodalmát fejezte ki az Újságírók Európai Szövetsége (EFJ) amiatt, hogy Franciaországban a nemzeti hírügynökség, az AFP igazgatótanácsa meg kívánja változtatni a híriroda jogállását. A szövetség szerint a híriroda függetlensége forog kockán.

A jelenlegi státust egy 1957-es törvény rögzíti, amely ugyan kereskedelmi jogokat is biztosít a hírügynökségnek, de annak működését a felhasználók együttes igazgatása mellett, egyfajta szövetkezetként írja elő, aminek nyomán az AFP-t “függetlenségéért referenciaként tartják számon az országon belül és külföldön is” – emlékeztet az EFJ Brüsszelben kiadott nyilatkozata.

Az igazgatótanács – az államot képviselő tagok indítványára – a múlt héten döntötte el, hogy a státus “korszerűsítésének” kezdeményezését kérik a társaság elnök-vezérigazgatójától annak érdekében, hogy kiépüljenek egy stabil részvényesi kör feltételei.

Egyedülálló státus

Arne König, az EFJ svéd elnöke úgy vélekedett: egyedülálló státusa garantálja az AFP-nek a függetlenséget. Egy magánrészvényesi kör szerinte árthatna a hírügynökség hitelességének. Emellett egyértelműen ellentmondásos lenne megszüntetni a hirdetéseket a köztelevízióban, és ezzel párhuzamosan megszervezni a szintén köztájékoztatási szolgálatot ellátó AFP burkolt privatizációját – vélekedett König.

Veszélyben a függetlenség

Az Európa 30 országában mintegy 250 ezer újságírót képviselő EFJ azt is állította a nyilatkozatban, hogy a francia sajtó jelenleg válsághelyzetben van. A hiányzó kárpótlás a televíziós reklámok eltörléséért, a tulajdonosi szabályok felhígítását célzó politikai törekvések, valamint az AFP státusának felülvizsgálata a szervezet szerint olyan “veszélyes környezetet teremtenek”, amely árthat a hírellátás függetlenségének és minőségének, és kártékony lehet az újságírók hitelességére és munkájára is. Mindezek miatt az EFJ azt kérte, hogy képviselői találkozhassanak Nicolas Sarkozy francia elnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik