Üzleti tippek

Brüsszel nem kommentálja a Lex Mol-módosítást

admin
admin

2008. 10. 28. 16:37

Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálja, hogy Magyarország módosította az úgynevezett lex Molt, vagyis a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvényeket.

Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott módosítás hatályon kívül helyezi a törvénynek azt az előírását, amely az ajánlattevő vállalkozás számára a befolyásszerzés feltételévé tette a tranzakció előzetes közgyűlési jóváhagyását. Emellett elrendeli, hogy a magyar államnak 2009. május 31-ig vissza kell hívnia a Magyar Energia Hivatal által jelölt megfigyelő személyeket a stratégiai jelentőségű vállalatok vezető testületeiből.

Ezek voltak azok a kifogások, amelyek miatt – felvetve a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát megfogalmazó uniós rendelkezések sérülésének veszélyét – az Európai Bizottság csaknem egy évvel ezelőtt szabálysértési eljárást indított Magyarország ellen. Később a brüsszeli testület azzal is fenyegetőzött, hogy párhuzamosan továbblép egy korábbi ügyben, a privatizációs törvény ellen tervezett európai bírósági beadvánnyal, ezt azonban máig nem tette meg.

Az elmúlt hónapokban a magyar hatóságok és Brüsszel többször is egyeztetett, és ennek eredményeképp mindkét fél részéről értésre adták már, hogy hamarosan kedvező fejleményeket, lényegében az uniós kifogások megoldását, a dosszié lezárását várják a lex Mol ügyében.

A bizottság egy illetékese elmondta: a mostani módosítások elemzéséhez a testületnek némi időre szüksége van, az érdemi kommentáláshoz nem elegendő a módosítás puszta ténye még akkor sem, ha azt kétoldalú egyeztetések előzték meg. Az Európai Bizottság testületileg dönt majd, hogy hivatalosan lezárja-e a szabálysértési eljárást. Korábban Brüsszelben nem hivatalosan azt jelezték, hogy ha a módosítás kielégítő, erre várhatóan még év vége előtt sort kerítenek.

A lex Mol eredeti célja a nyilvános vételi ajánlattétel szabályainak egyszerűsítése és a felvásárlások folyamatának átláthatóbbá tétele volt. A jogszabály segítségével az államnak lehetősége nyílt jogi eszközökkel szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai és vízellátó céget akarnak felvásárolni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.