Üzleti tippek

Nincs biztosíték a zalabaromfisok fizetésére

Lemondott a Zalabaromfi termelő cége, a Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. vezérigazgatója. A Zalabaromfinál egyelőre nincs biztosíték a 700 dolgozó szeptemberi bérének kifizetésére.

Nemes Imre kedden benyújtott lemondását a cég vezetése szerdán este elfogadta. Az igazgatóság névtelenséget kérő képviselője azt mondta: a vezérigazgató azzal indokolta lemondását, hogy bizonytalannak látja a cégcsoport jövőjét. A zalaegerszegi cég igazgatósága hamarosan dönt arról, hogy miként kezelik a válsághelyzetet, és valószínűleg belülről keresnek új vezetőt.

Arra a kérdésre, hogy a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. és a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. mintegy 700 dolgozója megkapja-e pénteken az elmúlt hónapra esedékes fizetését, az igazgatóság képviselője azt mondta: erre egyelőre nincs biztosíték. A CIB Bankkal egyelőre nem tudtak „egyről a kettőre jutni” – tette hozzá.

A Zalabaromfi-cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint folyószámláit szeptember elsején minden előzetes bejelentés nélkül zárolta a CIB Bank, amellyel azóta sem sikerült megállapodniuk. A dolgozók bérét a múlt hónapban még ki tudták fizetni, de a beszállítók követeléseit nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik