Üzleti tippek

Látszani tudni kell

A matematikában Vértes János nem a számokat látja, hanem az absztrakció lehetőségét. Elvonatkoztatási képessége, lényeglátása jól szolgált az újságírásban és a cégek építésében is.

Tizenötmilliárd internetes hirdetés megjelenését és az ezek révén bekövetkező kattintásokat, vásárlói akciókat kezelte az Adverticum Zrt. online hirdetéskiszolgáló programja idén januárban. Azután is átlagosan havi 14 milliárdos bannermegjelenést mértek, s ez jelentősen meghaladja az előző év 12 milliárdos, havi átlagát.

Erőgyűjtés

A siker évek óta növekszik – és persze a nyereség is. „Az a véleményem, hogy az önerőből történő gyors növekedésnek vannak határai” – mondja erre Vértes János, az Adverticum Zrt. igazgatótanácsának elsősorban stratégiai döntésekért felelős elnöke. A további bővüléshez a nemzetközi piacra kell kilépni, ehhez viszont nagyságrendekkel nagyobb erőforrások szükségesek, mint amekkora tartalékot az elmúlt években sikerült felhalmozni. Így aztán – hogy fel tudják venni a küzdelmet a láthatáron megjelenő, tőkeerős vetélytársakkal – a nem kevés napi munka mellé feleségével, Szabó Hédy vezérigazgatóval még egy terhet vettek a vállukra. A napi munka mellett napi szinten folyik a cégátalakítás, és mellette zajlanak a befektetői tárgyalások.

vértes jános

Okleveles matematikus, színháztörténész, programozó. 59 éves, nős, házasságaiból öt gyermeke van. Felesége: Szabó Hédy, az Adverticum Zrt. vezérigazgatója, korábban informatikai újságíró, végzettségét tekintve óvónő. Hobbija: egy gyors sakkparti az interneten.

Vértes János optimistán veszi az akadályokat, hiszen már a 80-as évek közepe óta sikeres vállalkozó. Nem hétköznapi volt az indíttatása: édesapja Bolognában végzett nőgyógyászként sohasem praktizált, mert hazatérését követően az itteni sakkélet megszervezésére vállalkozott, miközben szakcikkeket, szakkönyveket írt. „Reggel hattól délután kettőig aludt, a többi időben dolgozott” – emlékszik a családapa életformájára a fiú, aki abban az értelmiségi közegben nehezen döntött arról, hogy humán- vagy reálérdeklődésének megfelelően tanuljon-e tovább. Végül a leningrádi egyetem matematika szakára ment, hogy aztán évekkel később, már újságíróként, a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát is elvégezze az akkoriban kritikusoknak, színigazgatóknak, színházért felelős államigazgatási dolgozóknak indított levelező tagozaton.

Vállalkozói véna

Rövid ideig programozóként dolgozott Székesfehérvárott. „Alig kétezer forintos fizetésemet megfejeltem mintegy 1500–1600 forinttal úgy, hogy cikkeket írtam a Fejér Megyei Hírlapba” – emlékszik. Hamarosan az újságírói hivatás mellett döntött.
Később, a 80-as évek közepén, amikor egy amerikai tulajdonos jelenléte egy magyar kiadóvállalatban még igen nagy szó volt, ő is ott bábáskodott az első magyarországi nemzetközi informatikai kiadó, a Computer World Informatika megszületésénél. „Akkor már tudtam, hogy számítástechnikai ismereteimet kiválóan össze tudom boronálni az újságírással” – mondja.

a siker titka

Tudni kell szakítani a múlttal, és képesnek lenni stratégiai váltásra.

A vezetői módszer akár amatőr is lehet abban az esetben, ha a matematikus racionalitását és hidegfejűségét sikerül ötvözni az óvónő empátiájával.

Végezetül a siker titka a kudarc… Megszámlálhatatlan olyan pillanat volt vállalkozásuk életében, amikor fel kellett kászálódniuk a padlóról. Ilyenkor mindig nagyon nekidurálták magukat, így nem csoda, hogy nemcsak felálltak, hanem esetenként mindjárt a magasba is szökelltek.

Ebből a felismerésből született meg első saját vállalkozása, a Prím Kft. informatikai kiadó. A médiatevékenység nyomtatott újságokkal, hírlevelekkel kezdődött. A papír volt a meghatározó adathordozó akkor is, amikor az internet felé fordultak, és a 90-es évek közepén elkezdtek írni az internetről: előbb hírleveleikben és Monitor című hetilapban, majd 1996-tól önálló magazinjaikban, az Internetkalauzban és a Business Online-ban.
2000 táján megcsappant az informatikai szaklapok hirdetési bázisa, de addigra a kiadó megerősödött online vonalon is. Sokan látogatták a lapok és magazinok weboldalait, illetve a kiadó 1996-ban elindított önálló informatikai hírportálját, a Prím Online-t.

A portálokhoz fejlesztett publikációs rendszer, a hirdetéskiszolgáló rendszer, valamint a forgalomgeneráló eszközök a kilencvenes évek végére egyre jelentősebb fejlesztői erőforrást kötöttek le. A szoftvertermékeket sohasem lehetett késznek nyilvánítani, a programok állandó módosítást, fejlesztést igényeltek.

Az erőforrások folyamatos lekötése egyre kevésbé volt kifizetődő. Felvetődött a kérdés: helyezze-e ki a Prím ezt a szolgáltatást, és bérelje másoktól, vagy éppenséggel áldozzon rá még többet, és maga adja bérbe másoknak, azaz indítson-e szoftvertermékekkel online alkalmazásszolgáltatást?

Forgalom a fellegekben

A végleges döntés az adserver (magyarul reklámkiszolgáló) szoftver kapcsán 2000-ben érett be. Kirajzolódott az Adverticum AdServer szolgáltatás szerkezete, és egyre több nagynevű portál lett a cég ügyfele. Ennek nyomán 2001-ben, a közben „kiürült” Prím eladását követően létrejött az Adverticum Zrt, amely előbb az adserver-szolgáltatást, majd fokozatosan az összes többi alkalmazásszolgáltatást átvette. A cégből valamivel több mint 50 százalék Vértes János és felesége tulajdona, 25 százalék plusz 1 részvény egy kockázatitőke-társaságé, a többi a dolgozóké.

szívesen versenyeznek

„Első alkalommal indultunk az Üzlet & Siker pályázatán, amikor minősített vállalkozás lettünk” – mondja Vértes János. Máshol is az élmezőnyben végeztek. 2006-ban a cég a Deloitte FAST 50 versenyének Rising Star kategóriájában ért el szép eredményt (a kategória a hároméves növekedést méri). A sikert megduplázva tavaly is bekerült Közép-Európa 16 országának leggyorsabban fejlődő cégei közé. Ebben a versenyben már öt teljes év teljesítménye alapján végzett az Adverticum a 14. helyen, a magyar vállalkozások között a 3. helyen.

A forgalom egyenletes növekedésének görbéjén jelentős kiugrást jelentett, hogy 2003 szeptemberétől már az Origo is minden oldalába az Adverticum AdServert fűzte be, de a növekedést a felhasználók összessége határozza meg. 2005 ismét dinamikus év volt az Adverticum AdServer történetében, októberben a hétköznapok forgalma elérte a napi százmillió kiszolgált adview-t, vagyis bannerszámot. A dinamika nem csökkent: 2005 közepétől 2006 közepéig megduplázódott a forgalom, majd a következő két év során megnégyszereződött. Így 2008 derekán az Adverticum AdServer már havi 15 milliárd hirdetést szolgál ki mintegy ötmillió internetező számítógépére. A sikertörténet folytatásához azonban szükség van arra, hogy a családi cég „felnőjön”, és tőkeerős, akár multinacionális vállalkozássá érjen. Többen érdeklődnek iránta, nemzetközi befektetők is támogatnák az üzleti elképzeléseket, ám ahhoz, hogy sikeres tranzakció jöjjön létre, muszáj megtisztítani az Adverticumot a hirdetéskiszolgáláshoz nem kapcsolódó tevékenységektől. A profiltisztítás eredményeképpen az Adverticum Zrt.-ből kiválik a Vertika Kft., ez viszi tovább a kiadói szoftverek fejlesztését és az online kiadványokat.

Azt még nem tudja megmondani Vértes János, hogy ő hol folytatja, hisz ez függ a befektető elvárásaitól is. Amit biztosan lát, az a távolabbi jövő: ha egyszer nyugalomba vonul, a matematikai problémák megoldásán és a sakkozáson kívül ismét újságíróként tevékenykedik majd. Szeretne írni kultúráról, számítástechnikáról, egyszóval az életről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik