Üzleti tippek

Ingatlanalapot is bevon a kormány

Ingatlanalapot is bevon a kormány az Új Tulajdonosi Programba - jelentette be Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Elmondta: az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. után a kormány – a Pénzügyminisztérium javaslatára – egy ingatlanalapot is bevon a programba, amelynek kialakítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladata lesz.

A kormányszóvivő közölte: a döntés értelmében akár már a következő év első felében sor kerülhet a kifejezetten erre a célra létrehozott ingatlanalap befektetési jegyeinek értékesítésére.

Budai Bernadett szerint a kormány döntése egyben azt is jelenti, hogy további társaságok már csak az Új Tulajdonosi Program második ütemébe kerülhetnek be.

A cégek kiválasztásánál, illetve az ingatlanalapról született döntésnél fontos szempont volt, hogy kis kockázatú, közép- és hosszú távon is előnyös befektetést jelentő részvényeket jegyezhessenek azok, akik részt akarnak venni a programban – mondta.

A kormányszóvivő emlékeztetett, a kormány augusztus 27-i ülésén döntött arról, hogy első körben mely társaságok kerülhetnek be az Új Tulajdonosi Programba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik