Üzleti tippek

Milliódolláros tinik

admin
admin

2008. 09. 30. 12:00

A show-biznisz kezdete óta nagy üzlet a gyerekek foglalkoztatása. A fiatal tehetségek közül a szerencsésebbek már korán megalapozzák későbbi karrierjüket, és hatalmas vagyonokat keresnek.

Mindössze hatéves volt az amerikai Shirley Temple, amikor 1933-ban a Fox filmstúdió leszerződtette, s Bright Eyes című filmjével nemcsak, hogy óriási bevételt termelt, de meg is mentette a filmvállalatot a csődtől. Az ifjú színésznő aztán még 30 filmet forgatott a Foxszal, ebből 16-ban félárvát játszott, a stúdió bölcsei ugyanis úgy gondolták, hogy ezzel még inkább meg tudják nyerni a közönség szimpátiáját, akárcsak azzal, hogy rendszeresen letagadtak néhány évet a kislány korából. A recept bevált, a nézők tolongtak a mozik pénztárainál, Shirley pedig hetente 15 ezer dollárt keresett egy-egy film forgatása alatt.

Mesés pénzek

Háromnegyed évszázad elteltével a helyzet nem sokat változott: a show-biznisz szorgalmasan termeli a gyereksztárokat, mert egy cserfes kislány vagy egy szemüveges okoska még mindig olyan adalék, amellyel akár egy kevésbé ütős történet is sikerre vihető. Ha pedig tarol a produkció, a gyerekszereplőknek is sztárgázsi üti a markát. A Forbes magazin az idén is összeállította a legjobban kereső hollywoodi tinik rangsorát, amelynek első helyén Miley Cyrus, a Disney stúdió Hannah Montana sorozatának 15 éves hősnője és Daniel Radcliffe, alias Harry Potter osztozik. Nekik fejenként 25 millió dollár került a bankszámlájukra 2007 nyarától az idén júniusig.

Tinik a Forbes listán

Tudta-e?

Nyugat-Európában inkább a szegényebbek, Kelet-Európában a jómódúak viszik csemetéjüket szereplőválogatásokra.

Ezzel az összeggel számos felnőtt hírességet lepipálnak. Csak viszonyításképpen: Brad Pitt 19 milliót, Angelina Jolie és Jennifer Lopez 13-13 millió dollárt keresett tavaly, míg Paris Hilton kénytelen volt beérni 9 millióval. Érdekesség, hogy az említett rangsor mellett mind Cyrus, mind Radcliffe felkerült a Forbes legbefolyásosabb hírességeket felvonultató 2008-as listájára is, olyan sztárok mellé, mint Oprah Winfrey, Tiger Woods vagy Johnny Depp. Ez mindjárt jobban érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Miley Cyrus nemcsak színészkedik és énekel, hanem többek közt a dollármilliárdokat érő Disney márkának is az arca.

Az őt példaképnek tekintő korosztálynak hihetetlen vásárlóereje van. A mintegy húszmillió 8–12 év közötti amerikai gyerek összesen 51 milliárd dollárnyi zsebpénzt költ el, a szüleik pedig további 150 milliárdot adnak ki csemetéik unszolására. De az idősebb korosztályra is kétségtelenül hatással van Miley (különösen a férfiakra), elég csak arra gondolni, hogy nem több mint egy hét leforgása alatt 371 ezer példányt adott el frissen megjelent szólóalbumából, miután a Vanity Fair magazin meglehetősen lenge öltözetben hozta a címlapján. Vagyona jövőre valószínűleg szépen gyarapodik, hiszen ő játssza a Hannah Montana sorozatból készülő mozi főszerepét is, amelynek komoly sikert jósol a szakma.

A brit születésű Daniel Radcliffe-nek sem kell a közeljövőben anyagi gondoktól tartania: még tavaly nyáron bebiztosította magát 50 millió dollárra annak ellenében, hogy a Harry Potter utolsó két részében is főállásban varázsol majd. Bár már kinőttek a gyerekszerepekből, úgy tűnik, a húszas éveiket taposó Olsen ikreket még mindig nem unta meg a közönség. A Forbes gazdag fiatalokat felvonultató listáján Miley Cyrust és Daniel Radcliffe-et Mary-Kate és Ashley Olsen követi. Az elmúlt egy évben 15-15 millió dollárt kasszíroztak, vagyonuk ennek körülbelül a tízszerese. Utánuk egy „családi vállalkozás” jön a sorban, a Jonas Brothers. A 15–20 év közötti testvérekből álló háromtagú együttes 12 millió dollárral énekelte fel magát a listára, majd Zac Efron, a High School Musical sztárja következik 5,8 millióval.

Hazai pálya

Magyarország nem éppen Hollywood, itt jellemzően nem a filmek, inkább a különféle televíziós produkciók szerepeltetnek gyerekeket előszeretettel, és persze távolról sem akkora gázsikért, mint amiket a tengerentúlon osztogatnak. A Csillag születik döntőjében az RTL Klubon a négy játékos közül ketten tizenévesek voltak, s végül a győztes is közülük került ki, a 14 éves mesemondó Utasi Árpi személyében.

A konkurens csatorna tehetségkutató műsora, az időről időre visszatérő Megasztár révén szintén sok tinédzser került képernyőre: Tóth Vera az első Megasztár megnyerésekor 18 éves volt, testvére, Tóth Gabi pedig 16 évesen lett 2005 legjobb női hangja. Rúzsa Magdi is éppen akkor vált nagykorúvá, amikor győztessé avatták a harmadik évadban.

Módosított korhatár

A műsor idei kiadásában pedig még több fiatal versenyzővel dolgozik majd a csatorna, miután a korábbi 16 éves alsó korhatárt most 12 évre módosították. „A tehetség már ilyen korban megmutatkozik, a legjobb hangú énekesek ilyen fiatalon is képesek elkápráztatni a közönséget. A 14–18 éves gyerekek várakozásainkon felül teljesítettek a válogatón, és sokkal többen kerültek a legjobbak közé, mint azt gondoltuk volna” – mondta Nagy Andrea, a csatorna marketing- és kommunikációs igazgatója.

A tévécsatornák a nézettség érdekében szívesen dolgoznak gyerekekkel, még akkor is, ha körülményesebb is velük a munka. Nyugat-Európában nem ritka, hogy speciális körülményeket teremtenek, például speciális szellőzést és lámpákat szerelnek be, ha gyerekekkel dolgoznak. Az adminisztráció szintén bonyolultabb, mert minden szerepléshez, szerződéshez szülői beleegyezésre, egyeztetésre van szükség.

Ugyanúgy, ahogy a filmek esetén, a tévés produkciók gyereksztárjai is megkapják jutalmukat. Míg régebben fizetésük nagyjából zsebpénznek volt elég, információink szerint ma a sorozatokban szereplő kiskorúak általában a felnőttek bérének negyedét keresik, de az „ügyesebbek” komoly összegeket is kialkudhatnak. Nagy Andrea elmondta: a Megasztár esetén a gyermekkorú szereplők ugyanolyan díjazásban részesülnek, ugyanazokkal a feltételekkel dolgoznak, mint a felnőttek.

Zsenge alapok

Sok szülő úgy gondolja, hogy mint sok minden mást, a sztárságot sem lehet elég korán kezdeni, ezért vannak, akik már pár hónapos csemetéikkel elkezdenek castingokra járni. Drew Barrymore például 11 hónaposan szerepelt először filmben, s hatévesen az E.T.-ben már rutinos színésznek számított. Persze akadnak olyanok is, akikből nem szülői nyomásra lesz közismert személyiség.

„Kilencévesen kerültem be a Kölyökidőbe. Az én döntésem volt, a szüleim hagyták, de szigorú szabályokat állítottak fel. Például ha nem lettem volna továbbra is kitűnő tanuló, nem folytathattam volna” – emlékszik vissza a kezdetekre Szekeres Nóra, aki végül hat évig volt állandó szereplője az említett gyermekműsornak, majd egy sor más produkcióban is részt vett. Jelenleg a TV2 Magellán című műsorának házigazdája. „Akárcsak külföldön, a későbbi karrier szempontjából Magyarországon is sokat számít, ha valaki fiatalon kerül a show-bizniszbe” – vélekedik a műsorvezető, majd hozzáteszi: az egykori kölyökidős csapat nagy része ma is a médiában dolgozik.

A filmiparban debütáló kiskorú tehetségeknek vigyázniuk kell arra, hogy ne skatulyázzák be őket valamilyen gyerekkarakter szerepébe, mert akkor nagyobb a rövid pályafutás veszélye. Így tűnt el a süllyesztőben többek közt a betörőket reszkettető Macaulay Culkin, ugyanakkor szép számmal akadnak olyanok, akiknek észrevétlenül sikerült beleszokniuk a felnőtt szerepekbe.
A tehetségkutató műsorok struktúrájukból adódóan leginkább a „15 perc hírnév” meglovaglására adnak lehetőséget. Ahogy Nagy Andrea a Megsztárral kapcsolatban mondja, a produkció jó ugródeszka a tehetségeknek, de a kezdeti támogatáson túl igazából a szereplőkön múlik, ki az, aki hosszú távon megmarad, és sikeres lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.