Üzleti tippek

Ismét elnököt válsztanak az MTV-ben

Október 10-én rendezik a Magyar Televízió (MTV) elnökválasztásának újabb fordulóját.

Az elnök kinevezéséhez először a parlamenti frakciók delegáltjaiból álló elnökség állít jelöltet, majd a civil szervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratórium mondja ki a végső szót a jelöltet illetően. Mindkét testületnek kétharmados arányban kell támogatni a jelölt személyét.

Szeptember 15-én összesen tizenhárman nyújtottak be pályázatot a tisztségre a pályázati csomagot megvásárló tizenhét érdeklődő közül; az MTI információja szerint köztük volt Medveczky Balázs, az MTV egyetlen alelnöke és ügyvezetője, akiről úgy tudni, nem nyújtotta be elképzeléseit. Indult ugyanakkor a versenyben az előző menet két döntőse: Havasi János és Székely Ferenc.

Sajtóinformációk szerint a pályázók között van még Baló György, Szinetár Miklós, Pálffy István, Szabó Stein Imre, Zelles Sándor és Olaf Steenfadt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik