Üzleti tippek

Viharos ősz

admin
admin

2008. 09. 16. 12:00

Új produkciók mellett régebben sikeresnek bizonyult műsorokat is újraindítanak a nagy kereskedelmi csatornák. Ősszel a TV2 már csatákat szeretne nyerni, az RTL Klub válaszul a tavaszinál erősebb műsorkínálattal jelentkezik.

Az RTL Klub és a TV2 őszi műsorait bemutató sajtótájékoztatója is tobzódott a sztárokban. Az induló produkciókhoz kapcsolódóan annyi magyar hírességet tereltek egy helyre a csatornák, hogy gyakorlatilag egymás lábát taposták. A libasorban ácsorgó sztárokat látva nem lehetett nem érezni némi erőfitogtatást. Az tehát biztos, hogy az idei ősz jóval küzdelmesebb lesz, mint a tavalyi, már csak azért is, mert a konkurens TV2-nél utoljára a 2002-es őszi „utolsó aranykorban” indult egyszerre annyi új produkció, mint most.

Nem véletlen, hogy az RTL Klub a holdudvarában lévő, szinte minden fellelhető sztárt csatasorba állítja az őszi szezonban. A magyar nézők ugyanis láthatóan celebfüggők. Jól mutatja ezt a két főzőműsor esete. A Vacsoracsata civil résztvevőkkel megbukott, sztárokkal felvértezve viszont nem volt ellenfele, sőt, még az elmúlt hetekben adott ismétlései is fixen verik a vele párhuzamosan adott Jóban rosszbant és az Aktívot. A szintén ismert emberekre épülő Hal a tortán pedig elérte azt, ami tévéműsornak évek óta nem sikerült: állja a sarat a Barátok közttel szemben. Egy-egy alkalmat leszámítva megverni ugyan nem tudja a szappanoperát, de stabilan a TV2 csatornaátlaga felett teljesít.

Dinamizál a TV2

Jelenleg még „előszezoni” a hangulat a két tévénél, néhány állandó produkciót már mindketten elindítottak, az igazán nagy dobásokat azonban október-november tájára tartogatják a csatornák. Per pillanat az RTL Klub vezet a nézettségi versenyben, igaz, erősen kezdte az őszt a TV2 is, főműsoridőben öt százalékponton belüli hátránnyal követi a piacvezetőt. A TV2 az elmúlt hetekben három ponton húzkodta leginkább az oroszlán bajszát. A felvezető sávban a Rex felügyelővel, az említett Hal a tortánnal, illetve a reaktivált Megasztárral, amelynek első két adása 35-36 százalékos közönségarányt ért el.

A TV2 hét új műsora közül azonban az egyik, a Cápák című kvíz jelen pillanatban elvérezni látszik. A szeptember elején újraindult Mónika-show-val szemben heti átlagban 20 százalék alatti közönségarány elérésére volt csak képes. Ám lesznek más műsorai a Várdy Zoltán vezette televíziónak: új beszélgetős műsor, XXL és 10! címmel két humoros produkció, Hargitai Beával celebvalóságshow készül és Frei Tamás is feltűnik egy új adással.

Nagy Andrea, a TV2 marketing- és kommunikációs igazgatójának elmondása szerint az arculatváltásukat nem az indokolta, hogy elfáradt volna a régi dizájn. „Kikerülhetetlen médium kívánunk lenni, amely szórakoztat és egyszersmind folyamatosan beszédtémát nyújt. Ehhez a stratégiához választottuk a dinamikus, modern, tűzpiros logót és arculatot” – magyarázza Nagy Andrea, aki szerint az első eredményekre 6-9 hónapos időtávon belül lehet számítani, igaz, már az ősszel is szeretnének csatákat nyerni az RTL ellen.

Kettős front

Ehhez a csatanyeréshez persze az RTL-nek is lesz egy-két szava. A következő hónapokban újra műsorra tűznek két olyan produkciót, amelyek korábban taroltak a sávjukban: a Pókerarcot és a Szombat Esti Lázat. Elindul a Celeb vagyok, ments ki innen! című sztárreality, valamint Fogd a pénzt és fuss! néven egy új vetélkedő is.

„A kora esti sávban több sikeres műsorunk van, mint amennyit el tudunk helyezni” – mondja Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója annak kapcsán, hogy mindegyik napi műsoruk már csak helyhiány miatt sem lesz egyszerre képernyőn. A programigazgató nem tart attól, hogy lekörözné őket a TV2, még a Várdy Zoltán által úton-útfélen hangoztatott hároméves távlatban sem. „Az elmúlt években féléves átlagban mindig öt százalékpont feletti előnnyel vezettünk a TV2 előtt” – teszi hozzá Kolosi Péter, aki szerint a tavaly őszi és az idén tavaszi 10 százalékpont feletti előnyök megismétlése nem rajtuk múlik. „Azok a különbségek nem voltak tervezettek, akkora mértékű előnyhöz kevés, hogy mi jók legyünk, ahhoz a TV2-nek kellett kifejezetten rosszul teljesítenie” – mondja a programigazgató, aki azt is megemlíti, hogy már messze nem csak a TV2-re kell figyelniük.

S való igaz, hogy egy teljes napot vizsgálva a tematikus televíziók együttes nézettsége már hosszú ideje meghaladja a nagy adókét. Eddig főműsoridőben soha nem tudták legyűrni a földi kereskedelmi adókat, pár hete azonban ez a helyzet is gyökeresen megváltozott, mert az este héttől tizenegy óráig tartó műsorsávban is átvették az első helyet. Ugyanakkor pár héten belül fordulhat a kocka, hiszen – egyelőre – a kevésbé lojális nézők vándorolnak el, a később érkező nagyobb produkciókra az eddigi tapasztalatok alapján visszaoldalaznak a nagy tévékhez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.