Üzleti tippek

Vége az almacsatának

admin

2008. 09. 02. 20:44

9 eurócentet fizet majd a magyarországi almatermesztőknek az Agrana feldolgozó cég, az agrártárca hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja az almatermesztőket.

Az ipari almáért 9 eurócentet (nagyjából 21 forintot) fizet majd a magyarországi almatermesztőknek a piac 60 százalékát lefedő Agrana feldolgozó cég a korábban megajánltt 15 forint helyett.

Az agrártárca a tavalyi fagykárok következtében előállt többletkiadások miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja az almatermesztőket. Ezt az összeget még idén még megkapják – tájékoztatott a távirati iroda szerint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden késő este

Nem vagyunk elégedett a megállapodással, de adott körülmények között ennyit lehetett kihozni – értékelt a FigyelőNet kérdésére Jakab István, a MAGOSZ elnöke. A gazdák érdekvédője reméli, hogy a másik nagy feldolgozó, a Rauch is hajlandó lesz megemelni a felvásárlási árat. Az elnök közölte: az önköltségi árat a megállapodás után sem kapják meg a gazdák, hiszen a gazdák és a minisztérium számítása szerint is 34 forint körül van.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.