Üzleti tippek

Előállította a rendőrség a MÁV Cargo vezetőjét

admin
admin

2008. 09. 02. 14:45

Kétezer, még futásképes vagy kis javítással azzá tehető vasúti kocsit adott el hulladékáron három férfi, amivel több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a vasúttársaságnak - közölte kedden a rendőrség.

A 44 és 57 éves budapesti, valamit 63 éves szolnoki férfit a rendőrség kedden előállította, és gyanúsítottként hallgatja ki – olvasható a rendőrségi honlapon.

Gyanúsított az első számú vezető

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke tudatta, hogy az egyik érintett jelenleg a MÁV Cargo Zrt. vezetője. A MÁV vezérigazgatója keddre összehívta a MÁV Cargo rendkívüli közgyűlését – tette hozzá.

A hatóságoknak 2007. május 14-én egy országgyűlési képviselő jelezte, hogy tudomása van arról, feltehetően törvénysértő módon adtak el 2000, a MÁV Cargo Zrt. tulajdonában lévő vasúti kocsit. Ezután indult eljárás, amelynek keretében több tanút, szakértőt is meghallgattak.

Szép Béla, az MSZP országgyűlési képviselője hívta fel a Legfőbb Ügyészség figyelmét az esetre. A részleteket ismertetve a képviselő elmondta, hogy 2007. március 1-jével a MÁV Cargo árufuvarozási korlátozást vezetett be Záhony térségére. Felhívták az orosz és az ukrán fuvarozókat, hogy átrakásos forgalomba ne adjanak fel árut Záhony felé – fűzte hozzá.

Szép Béla szerint az intézkedés sértette a városban élők érdekeit, mert csökkent a munkalehetőségek száma.
Mint mondta, kereste a rendelkezés az okát, és kiderült, hogy nincs elég kocsi, ugyanis korábban 2000 vasúti kocsi selejtezéséről döntöttek, mondván, azok nem szükségesek a tevékenységhez.

Nem engedték az iratokba tekinteni

Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos iratokat szerette volna megtekinteni, amit a MÁV vezetése nem tett számára lehetővé. Utalt arra, hogy ez nyilvános adat, mert állami vagyonról van szó.
Szép Béla közölte, miután nem biztosították az iratbetekintést, Kovács Tamás legfőbb ügyészhez fordult, hogy a szervezet törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva vizsgálja meg a helyzetet.

A politikus kitért arra, hogy ő 2006-ig megbízásos jogviszony keretében látta el Záhony térségében a MÁV jogi képviseletét. A MÁV jogi képviseletét mai napig ellátó volt munkatársainak szerződését ahogy az eset kiderült, a keddi nap folyamán azonnali hatállyal felmondták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.