Üzleti tippek

Heteken belül itt a kedvező vállalkozói mikrohitel

admin

2008. 08. 18. 13:35

Legalább három országos hálózatú bank kezdi rövidesen forgalmazni az Új Magyarország Mikrohitelt. Év végére jórészt uniós forrású kockázati tőkét is elérhetnek a kis cégek.

„Ötven-hatvanezer magyar vállalkozás fejlődéséhez járulhat hozzá 2013-ig a JEREMIE-alapból elindított Új Magyarország Mikrohitel (ÚMM) és portfóliógarancia-program” – harangozta be a pályázatokat júniusban Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Noha az ehhez szükséges pénz (a következő szűk 6 évben 80 milliárd forint, 85 százalékban az EU Strukturális Alapjából, 15 százalékban pedig a magyar költségvetés forrásaiból) már rendelkezésre állt, az indulás mégis lassúra sikeredett.

Az idén januári start után augusztusig csak 400 mikrohitel-szerződést írtak alá – 2 milliárd forintot alig meghaladó értékben. A bővülést gátolta, hogy országos hálózatú közvetítő bankok sokáig nem szálltak be a kölcsön forgalmazásába, noha kezdettől minden szakember nyíltan bevallotta: csak velük pörögne fel igazán az új mikrohitel, (a közelmúltig csak 10 megyei vállalkozásfejlesztési központot, illetve kisebb közvetítőcéget sikerült bevonni). A pénzintézetek elsősorban a JEREMIE-programhoz kötődő körülményes, azóta egyszerűsített adminisztrációs előírásokkal magyarázták a távolmaradást.

Őszi fecskék

Az áttörést az hozhatja meg, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H), amely elsőként, júniusban kötött szerződést az ÚM Mikrohitel-programot koordináló állami Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt.-vel, augusztus elején elkezdte forgalmazni a legkisebb vállalkozásoknak szánt, kedvezményes kamatú kölcsönt. „További két bankkal is megállapodtunk már” – árulta el az Üzlet&Sikernek Bátora László, az MV Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Információink szerint ezek egyike az UniCredit Bank, amely épp a hosszú távra tervező (tehát a legmegbízhatóbbnak számító) kkv-ket akarja megnyerni e termékkel, akár már szeptember végén náluk is rajtolhat az ÚMM. Balázs László, a Magyarországi Volksbank vezérigazgatója szerint már ők is szerződéskötési, belső termékfejlesztési fázisban vannak, így náluk sem zárható ki az őszi indulás.

A Takarékbank és a MAG is beszáll

Június elején a jövőben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügynökeként tevékenykedő MAG Zrt. is engedélyt kapott a pénzügyi felügyelettől pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére szolgáló engedélyt kapott, kifejezetten az ÚMM Mikrohitel forgalmazása érdekében.

„A Takarékbanknál és az integrált takarékszövetkezeteknél már szintén megszületett a döntés az együttműködésről” – közölte Egerszegi Ádám, a cég ügyvezető igazgatója. Az OTP Bank pedig a kamatszámítás módjának megváltozása miatt újból megvizsgálja a programhoz való csatlakozást.

Kamat: 9 százalék alatt

Július 1-jétől valóban változott a kölcsön kamata. Amíg korábban egységesen az uniós referencia-kamatlábat két százalékkal meghaladó mértékű volt, már közelítenek a piaci számításhoz. E szerint egy, nagyjából a 12 havi hazai bankközi kamatlábnak (BUBOR) megfelelő alaprátára (ez július második felében 8,8 százalék körül volt) rakódik rá a konkrét adósminősítés során az adott hitelügyletre számított felár.

A K&H Bank bejelentése szerint a kamatmérték jellemzően 9 százalék alatti lesz. A számítást nyilvánvalóan csak a belépő bankok fogják ily módon elvégezni, hiszen a forgalmazó megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok többsége egyszerű fix kamattal dolgozik.

Széchenyi-kártyával is

A sokak által „rivális terméknek” kikiáltott Széchenyi-kártyát a bankképes vállalkozások is igénybe vehetik, az ÚMM csak azoknak jár, akik mindeddig nem tudtak bekerülni a hitelintézeti finanszírozási körbe – például apró méretük miatt. Ez a hosszabb futamidejű beruházási kölcsön esetében pusztán annyit jelent, hogy a kkv-nak az igénylés előtti hat hónapban nem lehetett banki beruházási hitele.

„Nem zárjuk ki viszont például azt, akinek Széchenyi-kártyája volt” – finomított Bátora László. Korábban egyébként a Széchenyi-kártya alapításában is közreműködő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara viszont azt kifogásolta, hogy az új kölcsönt nem a már meglévő plasztikra építik rá.

Közvetítői refinanszírozás

Az új kölcsönfajta szabályainak kialakításánál hangsúlyozottan arra törekedtek, hogy a bankok ne korábbi termékeiket alakítsák át kissé „mikrohitelesítve”, hanem valóban a vállalkozások számára kedvezőbb kondíciókkal bíró hitel szülessék. Látszólag ellentmond ennek, hogy – szemben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) által koordinált, régi”mikrohitellel – az MV Zrt. nem saját forrásából, jutalékkal honorált közvetítők révén kölcsönöz, hanem refinanszíroz.

Az MVA is ad kihelyezhető kölcsönösszeget, de az üzletbe beszálló bankoktól minimum 50 százalék, az egyéb mikrofinanszírozó szervezetektől 20 százalék további saját forrás hozzáadását is elvárja. Ráadásul maguk a közvetítő bankok végzik el a náluk jelentkező ügyfelek hitelminősítését is.

Állami garancia is jár

Csakhogy az MV Zrt. saját átadott refinanszírozási pénzéért mindössze 0,5 százalék kamatot kér a közvetítőktől: azoknak nem kell túlzottan magas kamatot kérniük a kisvállalkozásoktól ahhoz, hogy így is szép profitot söpörhessenek be. Az állami fél a mikrohitel mellé – külön 70 milliárd forintnyi JEREMIE-keretet felhasználva – portfóliógaranciát is kínál (a K&H Bank rögtön szerződött erre is, és a Volksbank számára is ez az egyik legnagyobb vonzerő).

Ennek az a lényege, hogy az MV Zrt. például az ÚMM-re – de egyébként a szerződő bankok minden egyes 100 millió forint alatti, 10 évesnél rövidebb futamidejű kölcsönére – 80 százalékos készfizető kezességet vállal. Ezt anélkül teszik meg, hogy előzetesen maga is minősítené az adott kölcsönöket: a hitelintézetek által kötelezően vállalandó, 20 százaléknyi saját rész megfelelő biztosíték. Mindez együtt elegendőnek tűnik ahhoz, hogy a pénzintézetek kedvet kapjanak az újfajta mikrohitelhez.

Hatmilliós plafon

Bátora László szerint az MVA mikrohitelprogramjának eredeti, 15 milliárd forintos keretéből – a kölcsönök és kamataik visszafizetésével – évente csak 1–3 milliárd forintnyi új tőkét lehet kihelyezni a leginkább rászoruló kisvállalkozásoknak. Így az ÚMM-nek van helye a piacon.

Bár nem került le a terítékről, egyelőre nincs szó a konstrukció kölcsönönként 6 millió forintos plafonjának felemeléséről. A Széchenyi-kártyánál egyébként 25 millió, a Mikrohitel Plusz-programban akár 15 millió forintnyi is lehet a hitelösszeg. Az MV vezérigazgató-helyettese szerint nincs kényszer az emelésre, a vonatkozó uniós ajánlások 25 ezer euróban szabják meg a mikrohitel plafonját. Ezzel együtt folyamatosan figyelik a piacot, a vállalkozói visszajelzéseket, hogy valóban csak a legkisebbeket találja meg a kölcsön.

Kockázat télen

Az állami vállalkozásfinanszírozó cég szeptemberben írja ki pályázatát a közvetítők kiválasztására a JEREMIE-program kockázati tőkebefektetési konstrukciójához (ez a másik alprogram lehet, hogy csak az év végén indul el). Eközben az elmúlt bő egy évben sorra alakultak – nyilvánvalóan éppen e feladat ellátására – a privát kockázati tőkecégek, amelyek a már korábban létrejött, állami hátterű Corvinus Zrt. és Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. versenytársai lehetnek.

A kockázati tőkések a tervek szerint elsősorban a kisvállalkozások korai és növekedési szakaszára koncentrálnak. Ennek biztosítékaként a célra rendelkezésre álló 46 milliárd forint 80 százalékát 5 évnél fiatalabb alapítású kis cégekbe kell befektetni. Egy cégben a befektetés plafonja a szabályok szerint évente legfeljebb 1,5 millió euró lehet, és három egymást követő évben lehet megismételni.

A tőketámogatás úgy történik, hogy tőkeemeléssel beszállnak a cégbe (egyedül, vagy egy állami holdingalap oldalán), fejlesztési tőkét nyújtanak számára, cserébe részesedést szereznek benne. A megfelelő hozam (az állami elvárás szerint évente 10–15 százalék) realizálását követően a befektetők eladják tulajdoni hányadukat, az időközben remélhetőleg nagyra nőtt vállalkozásból.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.