Üzleti tippek

Kevesebb a külföldi vendég a Balatonnál

Az idei év első hat hónapjában 5,2 százalékkal mérséklődött a külföldi vendégforgalom a Balatoni üdülőkörzet szálláshelyein; az első hat hónapban összesen 485 ezer vendéget fogadtak, alig valamivel többet, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Az összes vendégforgalom háromnegyedét a belföldi vendégek jelentették, számuk 2,6 százalékkal haladta meg a 2007. első félévében regisztráltat.

Sokan mennek szállodába

A külföldi vendégéjszakák száma 2,9 százalékkal csökkent, míg a belföldieké lényegében a tavalyihoz hasonlóan alakult. Az összes éjszaka kétötöde, a külföldi éjszakák 46 százaléka a Zala megyei gyógy- és wellness-szállodákban jelentkezett.

A Balatoni üdülőkörzet vendégéjszakáinak 78 százalékát a szállodák – ezen belül legnagyobb arányban a négy- illetve háromcsillagos kategóriájú szálláshelyek – regisztrálták. Egyre többen veszik igénybe az újonnan megnyílt ötcsillagos szállodákat is, ahol a vendégek 2008. első hat hónapjában 45 ezer vendégéjszakát töltöttek.

Kétszer több dán vendég

A külföldi vendégek száma az egyes partszakaszokon eltérően alakult: míg a Somogy és a Zala megyéhez tartozó részen a tavalyihoz képest kevesebb volt a vendég, a Veszprém megyei szálláshelyekre a tavalyinál jóval többen érkeztek.

A küldő országokból érkező forgalmat is eltérő irányú tendenciák jellemezték. A legnagyobb számban jelen levő osztrák és német vendégek száma ugyan 16-20 százalékkal csökkent, de kétszer többen érkeztek Dániából, mintegy másfélszer annyian Csehországból, Hollandiából, Ukrajnából és az amerikai földrészről. Az országhatáron túlról érkező vendégek kilenctizede választotta a partközeli települések szálláshelyeit, míg a belföldi vendégek körében ez az arány 85 százalékos volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik