Üzleti tippek

Tizenegy országban vannak “ipari kémeink”

Tizenegy nagykövetségünkön dolgoznak tudományos és technológiai szakattasék, akik az adott országokban folyó kutatásokat, fejlesztéseket, ipari trendeket figyelik – írja a Népszabadság.

Jelinkó Árpád, aki Helsinkiben dolgozik attaséként a feladatairól a lapnak úgy nyilatkozott, hogy minden legális forrásból begyűjthető tudományos, technológiai, tudománypolitikai információ megszerzése és közvetítése a munkája. Olyan újdonságokat keres, amelyek a hazai vállalatok, intézmények számára fontosak lehetnek.

Egy ilyen munka során azonban a legalitás határát a mindenkori partner jelöli ki. Amit ő a magyar attasé hivatalos megkeresésére elmond, leír, az a diplomaták számára munkaanyag. Szigorúan tilos azonban az információk lopása vagy bármilyen illegális formában való megszerzése – ezt egyébként a diplomaták munkáját szabályozó bécsi egyezmény is tiltja.

Az attasék munkájának hatékonyságát bár nehéz mérni, hogy munkájukra mégis szükség van, azt például bizonyítja, hogy az Európai Technológiai Intézet Budapestre került. Noha az országok kutatás-fejlesztésével kapcsolatos információk az interneten is elérhetők, a személyes kapcsolatok nélkülözhetetlenek, ezek nélkül az ország képviselői szinte csak “legálisan dolgozó ipari kémek” lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik