Üzleti tippek

Távozott az ORTT sajtófelelőse

Egy hónap után távozott posztjáról az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sajtófelelőse - erősítette meg az MTI értesülését Majtényi László, a médiahatóság elnöke.

Moldoványi Tibort azok után nevezték ki, miután a korábbi szóvivő, Vékony Éva szülési szabadságra ment. Majtényi László elmondta, nemrég arra kérte Moldoványi Tibort, hogy válasszon: ezt a tisztséget, vagy az akár a médiahatóságot is vizsgáló jövő nemzedékek ombudsmanjánál kapott hasonló állását tartja meg. „Ő rövid gondolkodást követően az utóbbi mellett döntött” – tette hozzá Majtényi László, jelezve: jogszabály nem mondja ki, hogy összeférhetetlen volna a két működés.

Korábban azért is érték a sajtóban bírálatok a kinevezés miatt Majtényi Lászlót, mert az új munkatárs a köztársasági elnök veje, márpedig az ORTT élére – a miniszterelnökkel közösen – az államfő jelöl vezetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik