Üzleti tippek

Jól tejelnek a multik

Néhány száz hazai multinacionáli vállalat fizeti az összes adó legalább harmadát - írja a Világgazdaság.

Jót tesz-e a magyar gazdaságnak, hogy az adókedvezmények nagy részét az erős nagyvállalatok, a „multik” kapják, míg a magyar kis- és középvállalkozások a csőd szélén tántorognak? – teszi fel a kérdést a Világagzdaság. A könnyítések több mint 90 százaléka a legalább tíz, elmaradott térségekben legalább hárommilliárd forint értékű termék előállítását szolgáló beruházások támogatására ment el. A több mint százmilliárd forintnyi adóbevételről harminc vállalat javára mondott le a kormány. Az EU-s szabályozás miatt azonban a társaságiadó-kedvezményeket 2011 végéig meg kell szüntetni.

Néhány szakember félelme szerint a kedvezmények kivezetésével hazánk sokat veszíthet vonzerejéből. Ám a teljes magyar adóbevételen belül a társasági adó részesedése mintegy öt százalék, a kedvezményekkel tehát a magyar állam a bevételének körülbelül egy százalékáról mond le. A társaságiadó-kedvezmények hatására pedig a nemzetközi cégek a többi adónemben jó befizetőnek bizonyulnak. Valamennyi adónemet figyelembe véve néhány száz vállalat fizeti az összes adó megközelítőleg egyharmadát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik