Üzleti tippek

Nem tetszik az ÁSZ-nak a MÁV Cargo eladása

A MÁV Cargo Zrt. értékesítésénél nem érvényesült a tartós állami tulajdonra vonatkozó jogalkotói szándék, az aláírt szerződés a MÁV Zrt. számára indokolatlan kötelezettségeket tartalmaz, a vevő által vállalt kötelezettségek aggályosak, és több ponton célszerűtlenek a magyar államra nézve - áll a számvevőszék MÁV-ról készített jelentésében, amely az ÁSZ honlapján olvasható.

A jelentés megállapítja: a vasúti teherfuvarozási üzletág értékesítése célszerűtlen és ellentmondásos volt. A MÁV Zrt. példája is igazolja, hogy a törvények egyfajta értelmezésével országgyűlési kontroll nélkül kiszervezhető leánytársaságokba egy állami társaság valamennyi tevékenysége.

A számvevőszéki összegzés szerint ezt követően – ugyanilyen döntési mechanizmus alapján – az állami vagyont a társasági tulajdonlás hangsúlyozása mellett privatizálhatják, majd a befolyt bevételt az anyacég felélheti. Így a tartós állami tulajdon egy kiüresedett, vagyonát vesztett, funkció nélküli, gazdasági stratégiai jelentőségét tekintve érdektelenné vált céggé válik – hangsúlyozza az ÁSZ jelentése.

A MÁV Zrt. költségvetési finanszírozása az Rt.-vé alakulástól, azaz 1993. július 1-jétől 2007 végéig folyó áron 1698 milliárd forintot tett ki, ebből beruházásra 294 milliárd forintot, működési támogatásra 957 milliárd forintot fordítottak, tőkejuttatás, hitelátvállalás, szanálás 405 milliárd forint volt – olvasható az ÁSZ jelentésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik