Üzleti tippek

Elhallgattattak két rádiót

Egy debreceni és egy miskolci rádió műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal felmondta koncessziósdíj-tartozásuk miatt a médiahatóság, egy nyíregyházi adó működését pedig felfüggesztették. Mindhárom médiumban résztulajdonos az Advertum Kft.

Az ügyet hetek óta tologattuk – nyilatkozta Szalai
Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált
tagja, hozzátéve, a mindhárom adót üzemeltető MTC-Jonatán Kft. „hatalmas
díjtartozást” halmozott fel a médiahatósággal szemben.


A testületi tag elmondta: a szerdai ülésen tárgyalták azon kezdeményezését is,
hogy kérjenek tájékoztatást a kormánytól és a pénzügyminisztériumtól arról a
május végi kormányhatározatról, amely 5,2 milliárdos állami kezességválallást nyújt – a labdarúgás
szervezeti és infrastrukturális feltételeinek javításához – az Advertum Kft.-nek.

Közlése szerint többséget kapott, hogy érdeklődjenek arról, “pontosan
milyen országos médiarendszer kiépítésére és működtetésére keletkezik
kötelezettsége az Advertum Kft.-nek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik