Üzleti tippek

Multiképző vállalkozóknak

Egyre több nagy magyar magáncég számára már az egész kontinens jelenti a régiót, de a többség még csak a környező országokban próbálkozik - a Figyelőben a vállalatok terjeszkedési terveiről olvashatnak.

Spanyolországba a Waberer’s számos ügyfele exportál, ezért a cég kamionjai gyakori vendégek az Ibériai-félszigeten. Korábban probléma volt, hogy a visszaúton nem tudták megtölteni a rakteret, pedig ebben az ágazatban alapkövetelmény, hogy az út 90 százalékát hasznos teherrel tegyék meg.

A jobb fuvarszervezés érdekében tehát céget alapítottak Spanyolországban, s azóta nincs ilyen gondjuk. „Más innen, e-mailen vagy telefonon tartani a kapcsolatot az ottani megrendelőkkel, mint helyben, személyesen kiszolgálni őket” – indokolta Wáberer György elnök-vezérigazgató a sikeresnek bizonyult döntést.

Különböző okokból egyre több magyar társaság alapít vagy vásárol külföldön leányvállalatot. „Folyamatosan bővül a régióban terjeszkedő cégek köre” – mondta el a Figyelőnek Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének professzora.

A szakértő azt is hozzátette, hogy ez természetes, mivel Magyarország integrálódik a világgazdaságba: nem csak hozzánk jönnek külföldi vállalatok, de az itteniek is átlépnek a határon. Kézenfekvő, hogy a legtöbben szomszédos országot válasszanak célpontnak, de akadnak olyan cégek is, amelyek messzebbre merészkednek.

Az adatok megtekintéséhez kattintson a képre!

Az adatok megtekintéséhez kattintson a képre!

Eltérő okok

A társaságok differenciált nemzetközi stratégiákat követnek, hiszen a határátlépést különböző tényezők motiválhatják. Ezek egyike a tőkebefektetéssel szembeni hozamelvárás: ha a körülmények külföldön kedvezőbbek, ott érdemes invesztálni. Ki lehet használni a környező országok költségelőnyeit: ha ezekben alacsonyabb a munkabér, érdemes bizonyos tevékenységeket kihelyezni. Cégeink számára különösen fontos a piacszerzés is: a magyar piac kicsi, s bizonyos ágazatokban erőteljesen behatárolt.

„Logisztikában bizonyos határon túl már csak úgy tud nőni egy cég, ha regionálissá válik. A magyar piacnak van korlátja, s ezt elég hamar el lehet érni” – vélekedett Horváth Miklós, a Masped-Tlog Közúti Transzport-Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint ebben az ágazatban 10 milliárd forint árbevétel fölött érdemes regionális terjeszkedésen gondolkozni.

Korlátozott lehetőségek itthon

A piac mérete mellett az is hátráltatja a magyar cégeket, hogy a gazdaságunk növekedése leállt. „A környező országokban kétszámjegyű a növekedés a logisztikában” – hasonlította össze a régiós országokat Horváth. Az alvállalkozó fuvarozókkal szoros kapcsolatban dolgozó társaság számára további motiváció, hogy ebben a szakmában a növekedés elemei akkor jelennek meg, ha egy cégnek van hálózata.

A Masped-Tlog árbevételének 60 százaléka multiktól származik, s azok előnyben részesítik a több országban is jelen lévő beszállítókat. A cégnél úgy gondolják, hogy van betöltendő űr a piaci szereplők között: miközben a multinacionális logisztikai cégek a mi régiónkban is jelen vannak, a regionális bajnokok hiánycikknek számítanak – ők ilyenné szeretnének válni. Ennek érdekében két éve tudatosan megkezdték a terjeszkedést; eddig Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában hoztak létre leányvállalatot.

Már régóta regionális bajnok viszont a Richter Gedeon Nyrt., amely Közép- és Kelet-Európában és a FÁK-térségben évtizedekre visszamenően komoly piaci ismeretekkel rendelkezik. „Mivel nekünk van a legnagyobb hálózatunk, előnyös licencpartnernek számítunk a multik számára is” – vázolta piaci teljesítményük hátterét Beke Zsuzsa pr vezető. A Richternél a vállalati stratégia része a régiós jelenlét erősítése, akvizíciókon és zöldmezős beruházásokon keresztül.

Az erőforrás az egyik legfontosabb

Bizonyos cégeknél az erőforrások elérhetőségét is figyelembe kell venni. „Nem véletlen, hogy a Mol például Ománban is kutat” – jegyezte meg Chikán Attila a szűken vett régiónál távolabbra tekintve. A szakértő szerint egy cégen belül differenciált stratégiák motiválják a terjeszkedést.

A Richter például azért alapított gyártó vállalatot Oroszországban, hogy ne kelljen tartania az esetleges piacvédelmi intézkedésektől. Romániában az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás dinamikus növekedésére lehetett számítani, amikor kedvező áron meg tudtak vásárolni egy céget. Lengyelországban pedig a jó növekedési lehetőségekkel bíró 40 milliós piac, és a viszonylag stabil makrokörnyezet szólt a terjeszkedés mellett. „Most ennek az erős cégcsoportnak a konszolidációja a feladat” – tette hozzá Beke Zsuzsa.

Chikán Attila: világcégek nem lesznek majd a magyar vállalatok, de a régióban meghatározó szerepet tölthetnek be, ez pedig egyértelműen jó a magyar gazdaságnak is.

Chikán Attila: világcégek nem lesznek majd a magyar vállalatok, de a régióban meghatározó szerepet tölthetnek be, ez pedig egyértelműen jó a magyar gazdaságnak is.

Kiváló példa a differenciált stratégiára a Mal Magyar Alumínium Zrt. is, amely az 1992 és 1998 között lezajlott privatizáció során termékkapcsolataikban egymáshoz vertikálisan illeszkedő vállalkozások (Bakonyi Bauxitbánya, Ajkai Timföldgyár, Inotai Alumíniumkohó) társaságcsoportjaként jött létre.

Tolnay Lajos elnök a Figyelőnek elmondta, a termékpaletta kiszélesítése indokolta, hogy 1998-ban megalapították Mal-Product nevű leányvállalatukat a romániai Csíkszeredán, s 2001-ben megvásárolták a zeolitokat és timföld őrleményeket gyártó szlovén Silkem többségi részesedését.

A nyersanyag biztosítása érdekében szereztek többségi tulajdonrészt 2004-ben, a boszniai privatizáció során a Rudnici Boksita Jajce bauxitbánya társaságban. Németországban pedig azért hozott létre kereskedelmi vállalatot a termékeinek több mint felét a legfejlettebb nyugat-európai országokba exportáló cég, hogy ott legyen a számára meghatározó német és osztrák piacon.

Hasznos tapasztalatok

A Corvinus professzora szerint a régiós terjeszkedést segíti, hogy a magyar nagyvállalatoknál általában felkészült menedzsment dolgozik, a vezetők korábban multinacionális cégeknél szereztek tapasztalatot, s otthonosan mozognak a nemzetközi környezetben. A kelet-európai bővítésre jó lehetőséget ad, hogy ott a magyar termékeket még mindig az átlagosnál jobb minőségűnek tekintik. Ugyanakkor a nyugati irányú piacszerzésnek is van jelentősége és lehetősége is.

„A Mol számára természetes tevékenységi területet az határozza meg, hogy meddig tudunk a meglévő infrastruktúránkra alapozva versenyképesek maradni” – válaszolta Ferencz I. Szabolcs kommunikációs igazgató arra a kérdésre, miért fontos számukra a nyugati irányú terjeszkedés is.

A cég Ausztriában és Németországban már évtizedek óta folytat nagykereskedelmi tevékenységet; az ausztriai kiskereskedelembe 2004-ben szálltak be, amikor 75 százalékos többségi részesedést szereztek a Roth Heizöle GmbH-ban. Tavaly megvásárolták Olaszországban a mantovai IES finomítót és a hozzá tartozó töltőállomás-hálózatot, s az idén megnyitották az első Mol-márkájú kutat Ausztriában. „A telített piacokon azért értelemszerűen megfontoltabb előrehaladás lehetséges” – jegyzte meg Ferencz I. Szabolcs.

A többiek is nyugatra kacsintgatnak

A Masped-Tlog tervei között is szerepel Ausztria. „A nyugati kapcsolódás is fontos” – magyarázta Horváth Miklós. Emellett a cég a baltikumi terjeszkedést is fontolgatja, mert onnan közel van az orosz piac, a lengyel hídfőállás pedig a skandináv szállítások miatt lényeges a cégnek.

A Richternél az orosz válság utáni új vállalati stratégiában vált fontos elemmé, hogy a FÁK-függőség csökkentése érdekében erősítsék az exportot a jelenlegi uniós országokban és az Egyesült Államokban. Ezeken a piacokon nincsenek jelen saját márkaneves termékekkel, hanem beszállítói státusuk van. „A marketing és disztribúciós feladatokat olyan cégekre bízzuk, amelyek az érintett országokban hagyományosan erősek, ugyanis saját marketinghálózat felépítése hatalmas költséggel járna” – tudta meg a Figyelő Beke Zsuzsától.

Chikán Attila szerint világcégek nem lesznek a magyar vállalatokból, de a régióban meghatározó szerepet tölthetnek be, ez pedig egyértelműen jó a magyar gazdaságnak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik